Az Azovsztal után most az Azotról beszél a világ, a helyzet ugyanaz, csak a helyszín változott, a civilek nagy tömege – Mariupol után – ezúttal Szeverodonyeckben ragadt egy hatalmas üzem területén. Azt szokták mondani, hogy kétszer ugyanazt a hibát nem szokták elkövetni, főleg, ha azok nagyok, már-már bűnök. Márpedig a dolog úgy áll, hogy a történelem ismétli önmagát.
Én már Mariupolban sem értettem, hogy egyes civilek miért gondolják úgy, hogy biztonságban lehetnek egy olyan gyártelepen, amely a védekező hadseregnek kiváló bázisul szolgál. Sejthető volt ugyanis, hogy amint szorul az ostromgyűrű, az Azovsztal lesz az utolsó, ahol az ukrán egységek meghúzhatják, elsáncolhatják magukat. Persze lehet mondani, hogy a civilek bíztak a hadsereg és a zsoldosok védelmében, de ha így volt, nem jött be. S ha így volt, akkor nemcsak a mariupoli Azovsztalban rekedt civileknek válhatott egyértelmű, hogy nem kifizetődő egy ostromlott város jól védhető, de tüzérséggel és légierővel rommá bombázható gyártelepán menedéket keresni, hanem minden ukrán lakosnak. Ezért aztán, amikor először hallottam arról, hogy a körbezárt Szeverodonyeckben is van egy gyár, az Azot vegyi üzem, biztos voltam benne, hogy az egyre szoruló ostromgyűrűben nem lesz olyan civil, aki majd ott akarna elbújni. Hát rosszul gondoltam, mert a hírek szerint lehetnek körülbelül ezren. Persze nagy kérdés, hogy maguktól mentek oda, esetleg oda terelhették őket, hogy élő pajzsként szolgáljanak a támadó oroszokkal szemben. Ezt nem tudhatjuk, persze ha így lenne, az magyarázatot adhatna a történtekre.
Ami pedig az Azivsztalt illeti, a hírek szerint a terület a mai napig meglehetősen veszélyes. Az oroszok a mai napig találnak bujkáló ukrán, esetleg zsoldos katonákat a hatalmas üzemkomplexum területén, akiket aknamentesítés közben fognak el. Vajon hányan bizakodhatnak ott lent, a katakombák mélyén, hogy ha elrejtőznek, megúszhatják? Kevesebb jelenjen meg
