Miközben az Egyesült Államok hosszú évek óta igyekszik blokkolni a kínai gazdasági növekedést és nemzetközileg elszigetelni Pekinget, most még fenyegetőzik is: a washingtoni külügy óva intette Hszi Csin-ping kormányát, „nehogy a történelem rossz oldalára kerüljön”. A hatalmi gőg valójában a Nyugat félelmét igyekszik palástolni. A 2010-es évek arról szóltak, hogy az USA igyekezett éket verni az Európai Unió és Oroszország közé, amely elképesztő potenciállal bírt volna, miközben a Föld népességének kevesebb mint 10 százalékát koncentrálja.

Végül egy háború kellett hozzá, hogy ez sikerüljön, de a fizika törvényei – az erő nem vész el, csak átalakul -, úgy tűnik, a diplomáciában és a gazdaságban is működnek. Moszkva az utóbbi években egyre szorosabb kapcsolatokat alakított ki Indiával és Kínával, ami az eurázsiai gazdasági térség rémképét egy dominánsan indo-csendes-óceáni térség rémképével váltotta fel. Ez pedig sokkal fenyegetőbb, hiszen a szűkebben értelmezett – tehát Oroszország nélküli – régió a világ GDP-jének 60 százalékát állítja elő és 3 millió amerikai munkahely – 2019-es számítás szerint az összes foglalkoztatott mintegy 2 százaléka – függ tőle közvetlenül.

Washingtonnak tehát egyelőre annyit sikerült elérnie, hogy az amúgyis orosz- és kínabarát Afrika mellé „felzárkóztatta” Ázsia nagy- és középhatalmait: Kínát, Indiát, Iránt, miközben elveszítette Afganisztánt, bizonyos értelemben Irakot és nem tudta legyűrni Szíriát. Mármost a felsorolt országok nem csak külön-külön bírnak stratégiai jelentőséggel, hanem határosak is egymással. Ha úgy tetszik, „egy út, egy övezet” mentén helyezkednek el.

A brzezinski-kissingeri iskolán nevelkedett amerikai titkosszolgák és külügyérek tehát ismételten a szűklátókörűség csapdájába estek. Az EU-t ugyan sikeresen leválasztották az orosz nyersanyagokról és elzárták a tudásmegosztás elől, amivel a tagállamokat évekkel, ha nem évtizedekkel vetették vissza a fejlődésben. Oroszországot viszont a világelsőségről álmodozó, mindmáig mellőzött, megmosolygott, kihasznált Ázsia és a feltörekvő Afrika karjaiba lökték. Tehát a Nyugat megalapozott egy rendkívüli nyersanyag- és humánerőforrással (a Föld népességének kb. 40 százaléka) rendelkező szövetségnek.

Bizony, igaz a mondás, miszerint, ha lemegy a Nap valahol, másutt éppen fölkel – szokása szerint ezúttal is úgy tűnik, hogy Keleten.

Előző cikkÖrdögien alkalmazzák a kettős mércét a brit sajtóban
Következő cikkKi hitte volna?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét