Hiába a brutális és egyoldalú nyugati propagandagépezet, a valóság kezdi átütni a médiaterror falát. Egy nemzetközi think tank, a European Council on Foreign Relations (ECFR) felmérése szerint az európai emberek az ukrán konfliktus végét akarják, még akkor is, ha Ukrajnának ehhez területekről kellene lemondania. Az európai kül- és biztonságpolitikával foglalkozó agytröszt közvélemény-kutatásából az is látható, hogy kezdi lendületét veszteni az európaiak körében Ukrajna támogatása, miközben folyamatosan csökken azon emberek aránya is, akik mindenáron meg akarják büntetni Oroszországot. A béke érdekében mostanra sokan azt sem bánnák, ha Ukrajna önként lemondana területei egy részéről. A kutatás szerint még azok körében is komoly aggodalmak vannak, akik támogatják az egyre súlyosabb oroszellenes szankciókat. Ők leginkább amiatt bizonytalanodtak el az elmúlt időszakban, mert látják, hogy Európának hatalmas árat kell fizetnie Ukrajna támogatásáért.
Mondhatnánk elégedetten hátradőlve, hogy mi ezt már régóta mondjuk, a háború kezdetén is így láttuk a helyzetet, de nem vagyunk egyformák, és az is igaz, hogy az egyes európai országok népei nem azonosan értékelik a nemzetközi folyamatokat. Ennek legékesebb példája Lengyelország, a lengyel társadalom, amellyel sok európai kérdésben hasonló állásponton vagyunk, de az orosz-ukrán konfliktus megítélésében szöges ellentét alakult ki köztünk. Félreértés ne essék, a többes szám első személy itt és most csak a Bekezdések kis csapatára értendő, nem gondoljuk feltétlen, hogy a magyar társadalom egészének álláspontja megegyezik a miénkkel, de az elmúlt három és fél hónap háborúval kapcsolatos megnyilvánulásai, akár a választási kampányban középpontba került kérdésekről alkotott többségi vélemény is azt jelzi, hogy a magyarok nagy része legalább hozzánk hasonlóan vélekedik a történésekről.
Mára azonban a nyugati-európai emberek is kezdik átlátni, hogy az elitjük olyan hazárdjátékot űz, aminek a végén ők csak veszíthetnek, nyerni legfeljebb Európán kívüli körök tudnak. Ráadásul a deklarált cél, nevezetesen Ukrajna szuverenitásának védelme sem tűnik már olyan magasztos morális toposznak, amiért érdemes lenne feláldozni félmilliárd európai ember létbiztonságát. Részben azért, mert ha visszagondolnak az elmúlt 8, de akár 30 évre is, Ukrajna története a Szovjetunió felbomlása után nem éppen a szuverén, demokratizálódó, és nyugatiasodó állam képét mutatta. Korábban nagyjából minden európai ember úgy gondolta, hogy ez az ország amolyan szatelit államként létezik Oroszország mellett, mindenképpen orosz érdekszféra, és igazán nehéz is különbséget tenni a két ország népe között sem etnikai, sem kulturális, de történelmi alapon sem. Az önállóságuk inkább nagyhatalmi egyezségeken múlik és geopolitikai érdekek mentén értelmezhető. Aztán előbb fű alatt, majd 2014-től, a majdani puccstól kezdve teljesen nyíltan benyomult az USA ebbe az alapvetően orosz érdekszférába és egy neki alárendelt, az amerikai érdekeket kiszolgáló rezsimet juttatott hatalomra, ezzel párhuzamosan táplálva, szítva az ukrán nacionalizmust, sőt valójában sovinizmust, ami – tekintettel a több, mint 10 milliós orosz kisebbségre – garantálta a robbanást, a polgárháborút. Emellett adott egy velejéig korrupt állam, amely az alapvető emberi és kisebbségi jogokat is lábbal tiporja – nem mellékesen a kárpátaljai magyarokét is – és egy olyan vezetés, élén egy arrogáns, kalandor színésszel, amelyet normális viszonyok között egy jobb hírű vendéglőbe sem engednének be, nem hogy uniós vezetők tárgyaljanak velük.
Mindez – kiegészülve az EU őrült szankciós politikájával – nagyjából mostanra érett egyre erőteljesebb ellenszenvvé Ukrajnával és a háborús propagandával szemben az európai közvéleményben. Bízzunk benne, hogy az európai emberek egyre erőteljesebben hangot is adnak a nemtetszésüknek.
