Több száz brit ejtőernyőst tiltottak el a NATO éves balkáni hadgyakorlatától, miután nyilvánosságra került néhány döbbenetes videó egy katonai laktanyában zajló orgiáról – adta hírül a Guardian. A lap szerint a felvételeken nyolc katona és egy civil nő szerepel, akik csoportos szexorgián vettek részt, miközben több tucatnyian nézték őket. A Times már arról tudósított, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom: a nőt öt hónap alatt 31 alkalommal csempészték be a laktanyába.

Noha a katonai rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, Patrick Sanders vezérkari főnök a tábornokoknak és a parancsnokoknak írt levelében kijelentette: nem hajlandó „kockáztatni a brit hadsereg küldetését vagy hírnevét” azzal, hogy tengerentúlra küldi őket. A Times szerint a levélben azt is kifejti, hogy a tevékenységet úgy is lehetett értelmezni, mint a „nők becsmérelése”, ez pedig ellentétes a hadsereg értékeivel és normáival. Hozzátette: az „ilyen magatartás elfogadhatatlan”, és rontja a hadsereg hírnevét.

Hát, mindez több mint ciki az orosz-ukrán háború árnyékában. A NATO, így Nagy-Britannia sem vesz részt ugyanis hivatalosan a háborúban – egyes országok „csak” fegyvereket szállítanak Ukrajnának –, ugyanakkor a katonai szövetség folyamatosan igyekszik erőt sugározni. Növelték a kelet-európai térségben állomásozó egységek létszámát, sok-sok fegyvert, felszerelést halmoztak fel, és közben több hadgyakorlatot is tartottak. Ezzel azt igyekeznek üzenni Moszkvának, hogy a NATO erős és egységes, és ha kell, akkor keményen és hatékonyan lépnek fel az ellenség ellen. Nos, a most eltiltott brit ejtőernyősök bizonyára keményen léptek fel, de ettől aligha ijed meg az ellen, legfeljebb megemeli a kalapot a teljesítmény előtt. Ettől viszont a brit katonák parancsnokainak melle aligha duzzad a büszkeségtől.

Előző cikkDöbbenetes lehet a korrupció mértéke Ukrajnában
Következő cikkA szankciók (majdnem) működnek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét