Immár Oroszország Kína legnagyobb olajexportőre, miközben India ugyancsak növelte a beszerzéseit, utoljára 2019 májusában vásárolt annyi kőolajat az oroszoktól, mint idén júniusban, de szenet és cseppfolyósított gázt is a korábbitól nagyobb mennyiségben importál mindkét ázsiai hatalom. (A szén iránt persze Európa-szerte nő az érdeklődés, több országban fontolgatják a környezetvédelmi okokból bezárt bányák és erőművek újranyitását. Az osztrák kormány már határozatot is hozott róla.) Ennek fényében mosolykeltő Olaf Scholz német kancellár kijelentése: „a szankciók működnek.”

Amennyiben a szankciók célja az volt, hogy az uniót energetikai válságba taszítsák, 10-15 évvel visszavessék az ipar zöldítését, vagy az, hogy felgyorsítsák a világgazdaság átrendeződését, Ázsia megerősödését Európa és Amerika rovására – akkor valóban sikeresek.

Más megközelítésből nem. A rubel nem omlott össze, csak erősödött és az orosz energiahordozók iránti kereslet sem csökkent.

Ráadásul az orosz földgázt és kőolajat érintő intézkedések közvetve Ukrajna helyzetét is súlyosbítják. Hiszen annak egyelőre semmi jele, hogy a háború heteken belül, de legfeljebb „mire a levelek lehullnak”, véget ér. Háborús tél vár ránk. Kijev pedig uniós segítség, többek között a Magyarországról és Szlovákiából visszatáplált orosz energiahordozók nélkül nehezen fogja tudni – már ha egyáltalán képes lesz – biztosítani a lakossági, ipari és hadi igényeket.

Ehhez képest az EU-ban orosz energiahordozó általában nem, szép szólamok viszont biztosan lesznek. Talán még néhány World Press Photo-díjat érő kép is készül az önzetlen lengyelek által a danzigi kikötőből termoszban és a lettek által lajtoskocsin szállított cseppfolyósított gázról „Made in Texas” felirattal, miközben a litvánok élőláncot alkotnak az utolsó, fűtési célból ki nem vágott ősfenyves körül, az Európai Parlament pedig elfogad egy határozatot, miszerint a hőmérő higanyszála többé nem mehet -10 fok alá, ellenkező esetben Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping a hibás.

Akárhogy is, Európára „energiacsökkentett” fűtési szezon vár. Míg Ukrajnára egy szörnyű hideg tél – és az orosz gőzhenger.

Előző cikkA brit ejtőernyősök is elk*rták
Következő cikkHősköltemény a legyőzhetetlen hadseregről

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét