Minden adott ahhoz, hogy egy újabb Mariupolt csináljon az ukrán vezetés Szeverodonyeckből: van ott egy óriási üzem – még a neve is hasonló, bár nem Azov, de Azot –, továbbá értelmetlenül, viszont magas reklámértékkel szenvedő civilek és katonák, akiket nem engednek visszavonulni. Stratégiai szempontból a városnak akkor lenne komoly jelentősége, mint ukrán hídfőnek a Donyec keleti partján, ha Kijev egy átfogó ellentámadásra készülne a térségben, ilyesmiről azonban szó sincs. Ráadásul a szemközti Liszicsanszk szintén támadás alatt áll, az ostromgyűrű pedig napokon belül bezárulhat körülötte. És mi lesz aztán? Pergőtűz, bombázás és utcai harcok újabb heteken át tartó egymásutánja. S mire az éhezéstől és a sebesülésektől legyengült túlélők megadják magukat, mindkét város a földdel válik egyenlővé, amit a nemzetközi közvélemény az orosz barbarizmus számlájára írhat.
Érdemes megjegyezni, amikor még lehetett, Szeverodonyecket majdnem kiürítették, de Kijev végül lefújta a rendezett visszavonulást, és parancsba adta, hogy ostromra kell berendezkedni, illetve vissza kell venni a várost. A döntés hadászati nézőpontból akkor is értelmetlennek tűnt. Másfelől érthető, ha az EU-s tagjelölti státusz elnyerésére, vagy az újabb fegyverszállítmányokra és pénzügyi segélyre gondolunk: a szenvedést könnyű dollárra és euróra váltani mostanában.
