Amióta február 24-én kitört az orosz-ukrán háború, a felek rendre közzéteszik az aktuális veszteséglistát, de jellemzően csak a másik félről közölnek adatokat. A különbség annyi, hogy amíg a kilőtt, zsákmányolt fegyverek számát mindketten közlik a másikkal kapcsolatban, a személyi veszteségekről leginkább csak az ukránok számolnak be. Persze folyamatosan csak az orosz halottak számáról tájékoztatnak, a saját veszteségeikről nem.
A minap azonban porszem került a gépezetbe, mert néhány napja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videóüzenetében bejelentette: az ellenségeskedések kitörése óta több mint 100 ezer ukrán katona halt meg. Erre hirtelen az ukránok is beszédesebbek lettek a saját veszteségeikről. Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója elárulta, hogy február óta 10-13 ezer ukrán katona halt meg, de gyorsan hozzátették, hogy becsléseik szerint mostanra az orosz hadsereg már csaknem 90 ezer embert vesztett. Az ukránok talán azt gondolták, hogy ezzel megcáfolták az Európai Bizottság elnökét, de aztán onnan kaptak egy méretes pofont, ahonnan a legkevésbé várták. Az Egyesült Államok ugyanis sokkal nagyobb számokat közölt, azt állítva, hogy a háború kezdete óta mintegy 100 ezer orosz és 100 ezer ukrán katona hunyt el vagy sebesült meg.
Ezek a brutális számok egészen biztosan nem tesznek jót az ukrán hadsereg moráljának. Ezzel összhangban Andrej Marocsko, a „Luhanszki Népköztársaság” (LPR) Népi Milícia egyik tisztje pénteken a TASZSZ-nak titkosszolgálati adatokra hivatkozva arról beszélt, hogy az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) katonái önkényesen elhagyták pozícióikat Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetőjének nyilatkozata után. Mint mondta, az rendkívül negatívan hatott az ukrán csapatok morális és pszichológiai állapotára. Szavai szerint gyakoribbak a szabotázsok, a pozíciók jogosulatlan elhagyásai, a parancsoknak való ellentmondás és a ködösítés. Hozzátette: fokozódott a kábítószer- és alkoholfogyasztás, és a társadalmi feszültség is nőtt az ukrán társadalomban.
Hogy Marocsko nyilatkozata igaz vagy sem, azt nem tudjuk. Az viszont biztos, nagyon nehéz elhinni, hogy minden egyes meghalt ukrán katonára nyolc orosz jut. Ez aligha lehet igaz, már csak azért sem, mert az orosz légierő és tüzérség végig fölényben van a frontokon.
Örök igazság, hogy legrövidebb út az egyenes, de ha valaki mégis hazudik, akkor annak hihetőnek kell lennie. Az ukrán tájékoztatásról ez aligha mondható el.
