Hétfőn életbe lépett az Európai Unió eddigi legsúlyosabbnak szánt szankciója Oroszországgal szemben: mától tilos az orosz nyersolaj tengeri importja az EU-ba, s a Nyugat (csatolt részeivel) mindezt még megfejelte egy 60 dolláros ársapkával is – olvashattuk a mai hírekben. Ami az utóbbit illeti, az ársapka aligha fogja térdre kényszeríteni Moszkvát, hiszen a 60 dollár ugyan 6,5-vel alacsonyabb az uráli olaj aktuális árfolyamánál, de kilenccel magasabb annál, amit januárban fizettek hordójáért. Ráadásul csak a G7-ek és Ausztrália vezette be – vagyis 32 ország a közel 200-ból.
A szankciók támogatói erre azt mondják, ez igaz, viszont ott van a stigma az oroszokon, ami miatt az ázsiai, afrikai vagy latin-amerikai piacokon csak 20-30 százalékos diszkonttal tudják értékesíteni az olajat, tehát 50 dollár körül. Ez – tesszük hozzá mi – megfelel az elmúlt 8 év átlagának. Következésképpen Moszkva valóban elveszíti azt az összeget, amivel a háború árfelhajtó hatása miatt az olaj világpiaci ára nőtt, de megkeresi ugyanazt a pénzt, amit eddig is.
Az unió ellenben lényegesen többet fizet az energiahordozókért. Persze, a balti államok vezetői megmondták, hogy a szabadságnak ára van. Mondjuk kérdés, hogy az ukránok szabadságának az árát miért nekünk kell megfizetni – de, ez a poszt most nem erről szól. Menjünk tovább!
A Telex részletesen összefoglalta, mi változik hétfőtől, és milyen hatásai lehetnek a szankcióknak. Említést tettek például arról, hogy a kereskedelmi útvonalak jelentősen meg fognak nyúlni, és már csak emiatt is egy komolyabb flottabővítésre kényszerülnek az oroszok. A portál szerint akár 250 új tankerre is szüksége lehet Moszkvának, amiből – jegyezték meg csak úgy mellesleg – nagyjából száz már megvan.
Hogy oldják a belső ellentmondást, ami a jelen helyzet két olvasata, a „Most aztán oda b***tunk!” és a „Viszont az oroszok állják.” között feszül, gyorsan leszögezték: az új tankerek 12-15 éves ócskavasak. Hacsak nem nézték meg mind a százat egyesével, úgy ez az állítás (is) óriási blöff: a tankerek életciklusa típustól és az igénybevételüktől függően ugyanis 10-30 év, átlagosan egyébként 21 a konstancai kikötői hatóság tanulmánya szerint.
A szankciók lelkes hívei többnyire megfeledkeznek arról is, hogy Oroszország feszített menetrendet követve növeli az atommeghajtású jégtörőinek a számát. Kettős céllal: hogy a sarki tengerek kiaknázását és hajózását az év egészében biztosítani tudja. Emellett épül a Szibériát Kínával összekötő vezetékrendszer, s továbbiak is tervezés alatt állnak.
Oroszországnak tehát nyilvánvalóan kényelmetlen ez a helyzet – az, hogy jelenleg a világ „legelszankciósítottabb” állama. Viszont lépten-nyomon kiderül, hogy a rákos, tesztoszteronfüggő, halott, alzheimeres, szétplasztikázott és nyilvánvalóan őrült Putyin és a moszkvai vezetés jól felkészült minden eshetőségre. A nyugati szankciók pedig nem Oroszország, hanem az egypólusú világ sírját ássák; egy új ázsiai erőközpont létrejöttének katalizátorai.