Gyalázatos nemzetárulást hozott a 2004. december 5-i népszavazás

Tizennyolc évvel ezelőtt – miután leadtam szavazatomat a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson –, egész nap az estét vártam, biztos voltam benne, hogy miután a voksokat összesítik, lélekben együtt ünnepelhetek majd minden határon túli testvéremmel. Nem hittem volna előzőleg, hogy a magyar lakosság nagyobbik része nem megy el a referendumra vagy nemmel szavaz. Mégis megtörtént. Döbbenetes volt szembesülnöm azzal, hogy több mint 5 millió ember otthont maradt, 1 428 578-an nemmel voksoltak, míg 61168 embernek „sikerült” érvénytelen szavazatot leadni.

Ez a népszavazás döbbenetesen fájó képet adott az anyaországi magyar társadalom állapotáról. Az ugyanis, hogy 8 millió magyar választóból csak alig több mint 1,5 millió gondolta úgy, hogy az anyaországi és a határon túli magyarok összetartoznak, egy nemzet vagyunk, az több mint tragédia. Ehhez képest 6,5 millió „magyar” azt üzente szavazatával vagy a népszavazástól való távolmaradásával, hogy nem érdekli őt a külhoni magyarok sorsa, és lemond azokról, akikről 1920-ban a nagyhatalmak már régen lemondtak. Ez hatalmas gyalázat volt, akkor nekem is feldolgozhatatlan volt a népszavazás eredménye, de mit érezhettek 2004. december 5-én este a határon túli testvéreink? Ebbe azóta sem mertem belegondolni, mert meghasadt volt a szívem.

S hogy miért volt ez döbbenetes látlelet a magyar társadalomról? Kossuth Lajos mondta azt annak idején, hogy „veszve csak azon nemzet lehet, amely lemondott önmagáról”. Ugyanő egy másik alkalommal így fogalmazott: „az eltiport nemzet újjászületik, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás.” Idekívánkozik Deák Ferenc egyik gondolata is, amely szerint „amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges.” Úgy hiszem, minden világos, ezek fényében nem nagyon kell magyaráznom a népszavazás eredményét!

Tizenkét évvel ezelőtt, a gyurcsányi ámokfutás után más utat választott Magyarország, mert lehet ugyan bírálni a polgári vezetést, de egy biztos: a nemzet egyesítése 2010-től megtörtént, és a határon túli testvéreink 2004-ben szerzett sebeit talán sikerült begyógyítani. Határon innen és túl azt érezhetjük, hogy összetartozunk, és egy nemzet vagyunk! S ez azért fontos, mert Wass Albert szavait idézve kijelenhetjük: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!”