Elfogadhatatlan az ukránok támogatása helyett a tárgyalásokat hangoztatni. Egyesek szerint még területi engedményeket is kellene tenni a megszállóknak. A nemzetközi jogszabályok azonban nem így működnek. Oroszországnak nem szabad békét ajánlani, mert cserébe más országokat is le fog rohanni – erről beszélt Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter. Az agyhalott tárcavezető azt is hozzátette: téves és „mérgező” az az elgondolás, miszerint Oroszország erősen, felfegyverezve és elégedetten fejezhetné be a háborút.

Ha ebből és a sok ehhez hasonló megátalkodott és ostoba politikusi nyilatkozatból indulunk ki, akkor kijelenthetjük, hogy Európának befellegzett. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy nemcsak a kontinens nyugati és északi országainak vezetői bizonyítják folyamatosan, hogy náluk elmentek otthonról, hanem szinte mindenhol Amerikából dróton rángatott politikusok ülnek a bársonyszékekben, és beszélnek vérforraló baromságokat.

Gabrielius Landsbergis beteg gondolataiból kiderül, hogy a globalisták nem akarnak háborút, egyelőre semmiképp. Világos, hogy bármit elpusztítanának és tönkretennének, csakhogy Oroszországnak rosszabb legyen. Nem számít az ukrán (és pláne nem az orosz) emberek tíz- és százezreinek az élete, nem számít Európa, sem az éhező harmadik világ. Egy a lényeg csupán, folytatni a háborút, bármi áron. S hogy az „Oroszország mindenkit fenyeget” hangulatot fenntartsák, nem restek hazudni sem, sőt, bármekkora baromságot képesek kiöklendezni magukból. Vissza-visszatérő motívum, hogy ha Oroszország elfoglalná Ukrajnát – nagyon messze van ettől –, akkor majd lerohanja a fél világot. Persze…! Moszkva egy több mint kilenc hónapos háborúban, súlyos véráldozatok árán Ukrajna egy részét tudta csak elfoglalni, aztán kifáradva, kivérezve nekimegy majd a NATO-nak. Hát hogyne!

A gond az, hogy Gabrielius Landsbergis nincs egyedül a sötét gondolataival, így kijelenthetjük: amíg ilyen megvett vagy bolond politikusok vezetik Európát és a kontinens országait, békéről és egy jobb világról csak álmodhatunk! Én azért álmodozom tovább!

Előző cikkNATO-kompatibilitásból vizsgáznak a svédek
Következő cikk10 bizonyíték arra, hogy a szankciók igenis működnek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét