Vajon mit szólnának hozzá a jogvédők, ha egy vezető pozícióban lévő politikus nyilvánosan azt mondaná: az afrikaiak olyan sötétek, hogy fogalmuk sincs, merre van Oroszország? És vajon mit szólnának ahhoz, ha ugyanő azt mondaná a latin-amerikai országok képviselői előtt: az egykori hódítókhoz hasonlóan kell felfedeznünk magunknak egy új világot? A kérdésre sajnos már tudjuk a választ: semmit.
A szóban forgó politikus az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. A spanyol szocialista (!) Josep Borrell december elején kevesebb mint két hét különbséggel adata tanújelét annak, hogy az Európai Bizottság a felszín alatt egy rasszista és imperialista hatalom végrehajtó szerve, amely számára a tolerancia és az egyenlőség csak annyiban bír értékkel, amennyiben casus belliként felhasználható a „birodalom” vélt vagy valós ellenségeivel szemben. Az NGO-k ebben a rendszerben hasznos idiótákként vagy nagyon is tudatosan, fegyverhordozóként vesznek részt. Ha nem így lenne, már a mostani beszólásai előtt Borrell fejét követelték volna, amikor tavaly egész egyszerűen megzsarolta Malit.
Bamakó elkövette azt a „hibát”, hogy orosz katonai tanácsadókat hívott be, mire a franciák, akik 1960-ig gyarmati sorban tartották az országot, de amolyan „mentorként” a függetlenség elismerése után is ott felejtették magukat – kiborultak. Az uniós főkülügyér pedig Párizs segítségére sietett. Előbb Macron jelezte az afrikaiaknak, hogy ez egy „mindent vagy semmit” típusú történet: vagy mindent, amit akarnak, megkapnak a franciák, vagy szedik a cókmókjukat, és felőlük egész Mali éhen halhat. Aztán hogy a fenyegetésnek nyomatékot adjon, Borrell az egész EU nevében megüzente: bizony, gyökeres változás következne be Európa és a Száhel-övi állam kapcsolatában, ha a továbbiakban nem a franciák képezhetnék ki annak hadseregét.
Magasfokú felvilágosodottságra és fejlett demokráciaérzékre utal ez a fajta tárgyalási módszer. Bár, kétségtelen, hogy a diplomácia története során számos vitát segített eldönteni a hatalommal való visszaélés.
Ugyanakkor tényleg nem értjük, miféle hasznot remél Brüsszel attól, hogy azoknak a latin-amerikai embereknek, akiknek az ősei megszenvedték a gyarmatosítást, és a függetlenségükért végig harcolták a 19., sőt, bizonyos értelemben a 20. századot is, a konkvisztádorok világát kínálja vonzó alternatívaként a Moszkva és Peking által ajánlott többpólusú világ helyett? Ugyanígy érthetetlen, mi célt szolgál az afrikaiak lenézése?
Nyugat-Európa és az Egyesült Államok hódítókként jelentek meg és rendezkedtek be Latin-Amerikában és Afrikában. Így élnek ma is az emberek emlékezetében, és miként a francia példa is mutatja, a mindennapjaikban. Ezt kéne megértenie Josep Borrellnek a globalista elit minden tagjával együtt: Oroszország és Kína nem azért népszerű a „harmadik világban”, mert az ott élők annyira hülyék, hanem azért, mert tudják, hogy mi a jó (jobb) nekik, és elegük van abból, hogy a Borrell-félék hülyének nézik őket.
