Tudod nagyon jól, hogy neonácik az amerikai hadsereghez is csatlakozhatnak! – méltatlankodott Yarina Ferentsevych, az Egyesült Államok külügyminisztériumának egyik sajtósa még 2015-ben, amikor a Daily Beast riportere rákérdezett: azovos vagy más ukrán nácik is kaphatnak nyugati kiképzést?
A cikk több mint 7 éves, de nem fogott rajta az idő: a humora múlhatatlan. Lássuk!
Újságíró: Képeztek ki Azov-tagokat?
Ferentsevych: „Amennyire ebben a pillanatban tudjuk, nem. Jó, ettől függetlenül néhányan lehet, hogy bekerültek a csapatba, igen. De legyünk őszinték, te is tudod, hogy amikor az emberi jogok megsértéséről van szó, akkor nem az ideológiákra gondolunk. Amúgy meg az ezredet, amiről beszélsz, integrálták az ukrán nemzeti gárdába, szóval úgy gondoljuk, hogy akkor nyilván alkalmasak a kiképzésre, de most így nem tudnám megmondani, hogy kaptak is kiképzést vagy nem. Az biztos, hogy az eddigi első eresztésben nem, legalábbis úgy tudom.”
Szerencsétlen külügyi szóvivő magyarázkodása annyira kínos, különösen, amikor azt ecseteli, hogy az ideológiák és az emberi jogok megsértése között nincs ok-okozati összefüggés, hogy az ember elfelejt mosolyogni, mert eluralkodik rajta a szekunder szégyenérzet. És ez nem egy kontextusából kiragadott idézet. Az egész cikk ilyen. Itt egy másik gyöngyszem!
Steven Modugno kapitány: „Nem. Lvovban nem képeztek ki azovosokat, sem senkit a Jobb Szektorból, mert a követség alkalmazza a Leahy kiválasztási eljárást, vagyis senki sem kaphat kiképzést, aki súlyos emberi jogi jogsértés követett el.”
Újságíró: És mi van azokkal az azovosokkal, akik nem követtek el ilyesmit, és pontosan, hogy is kell elképzelni az átvilágítást?
Steven Modugno kapitány: „Na, látod ez egy jó kérdés! Erről a külügyben kéne megkérdezni valakit.”
Modugno kapitány, a légierő egyik PR-osa tehát egyfelől azt állítja, hogy az azovosok és a Jobb Szektor tagjai súlyos emberi jogi jogsértésekért felelősek, ezért nem kaphatnak kiképzést (legalábbis Lvovban), ugyanakkor fogalma sincs róla, hogyan működik a radikálisok kiszűrésére alkotott szabály, így azt sem tudja kizárni, hogy mégis csak kiképeztek néhány ukrán neonácit az amerikai adófizetők pénzén.
A Leahy-szabályt egyébként a külföldi segítségnyújtásról szóló 1961. évi törvény vezette be az Egyesült Államokban. Hogy mennyire váltotta be a hozzáfűzött reményeket, arról a nicaraguai kontrák vagy az afgán mudzsahedinek bőven tudnának mesélni. Bár az is igaz, hogy a Foreign Assistance Act nem azt mondja ki, hogy tilos lelketlen kínzómesterekké és professzionális gyilkológépekké formálni Amerika ellenségeinek ellenségeit – csak azt, hogy minden szadistát azért mégsem kéne válogatás nélkül kiképezni.
A jenkik cinizmusának nincsenek határai.
