A háború azt eredményezi, hogy Ukrajnáé lesz Európa legerősebb hadserege, és az ország egyenes utat kap a NATO és EU csatlakozáshoz – ezekről videokapcsolaton keresztül beszélt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Abu-Dzabiban (Egyesült Arab Emírségek) megrendezett Világpolitikai Fórumon.

A tárcavezető közölte: Az euroatlanti biztonság jövője most az ukrajnai csatatéren dől el. Szavai szerint Ukrajnának a harci tapasztalatot, az erkölcsi és pszichológiai állapotot, a katonai felszerelést figyelembe véve lesz a világ egyik legerősebb hadserege.

– Észszerűtlen lenne, ha a NATO nem venne fel soraiba egy ilyen erős biztonsági tényezőt. Tágabb értelemben Ukrajna keleti határa már az euroatlanti térség keleti határa. Ez egy kész tény. A NATO-tagság csak ennek a ténynek a jogi elismerése lesz. És ez meg is fog történni, efelől nincsenek kétségeim – mondta Kuleba.

Az ukrán politikus nyilatkozata több szempontból is roppant érdekes.

Először is egyértelmű bizonyíték arra, hogy bár a Zelenszkij-rezsim korábban belengette: a béke érdekében hajlandó lenne semleges maradni, és lemondani a NATO-tagságról, most látszik, megint csak ámították a világot. Zelenszkij és az ukrán vezetés minden áron be akar lépni NATO-ba, kerül, amibe kerül.

Másodszor a mostani Ukrajna kísértetiesen emlékeztet az 1980-as évek Irakjára. Az 1980 és 1988 között Irán ellen harcoló Irak azokban az években az USA támogatását élvezte, Szaddám Huszein az Egyesült Államok szinte szövetsége volt a Közel-Keleten. No nem azért, mert az USA annyira kedvelte az iraki diktátort, sokkal inkább azért, mert az ellensége (Irán) ellensége (Irak) a barátja volt.

Alig három évvel később, amikor az Iránnal békét kötő Irak lerohanta Kuvaitot, Szaddám Huszein azonnal barátból ellenség lett. Az USA először csak megroppantotta a hatalmát, majd egy jó évtizeddel később el is vette azt. A mór megtette kötelességét, a mór mehetett.

Nagy kérdés, hogy Zelenszkij lesz az új Szaddám? Lehet, hogy a globalista háttérhatalom addig használja csak a színészelnököt, amíg Zelenszkij megteszi kötelességét? Majd kiderül. S persze érdekes lesz az is, hogy a Nyugatnak meddig áll érdekében „életben tartani” a színészelnököt?

Harmadszor, tegyük fel, hogy Zelenszkij-re és a globalista háttérhatalmat kiszolgáló ukrán rezsimre tartósan szüksége lesz a Nyugatnak, és tételezzük fel, mert erre is van némi esély, hogy Oroszország nem lesz képes legyőzni Ukrajnát.

Ez esetben igaza lehetne Kuleba miniszternek, és az ukrán hadsereg valóban megerősödve kerülhetne ki a konfliktusból. S a dolog annál is veszélyesebb lenne, mert az erős hadsereghez egy gazdaságilag padlón levő állam párosulna, ami életveszélyes párosítás.

Na ezért nem is fogják bevenni Ukrajnát a NATO-ba, persze erről álmodozni azért még lehet…

Előző cikkHülyének nézi az afrikaiakat és konkvisztádorokkal építene új világot az EU főkülügyére
Következő cikkAmerika nem képzett ki nácikat, vagy de, de nem olyanokat…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét