Ferenc pápa szerint voltaképpen a harmadik világháború zajlik körülöttünk, és egyelőre nem látszik a kiút, a béke lehetősége. A katolikus egyházfő szavai különösen súlyosnak hatnak így karácsony előtt, noha nincs bennük igazi meglepetés: a Nyugat és a Kelet, a globalista-hegemonista erők az egyik oldalon és a szuverenisták, illetve a többpólusú világ hívei a másikon, lassan egy évtizede vívják proxyháborúikat Afrikában és a Közel-Keleten.

2022 e tekintetben persze vízválasztó. Ukrajna az új hidegháború forró pontja lett: a szomszédunkban a korábbiaknál – Szíriánál és Líbiánál – nyíltabban csaptak össze a felek, s a helyzet eleve kizárja bármiféle kiegyezés lehetőségét.

Visszatekintve az elmúlt, néhány nap híján tíz hónapra, az embernek az az érzése támad, hogy Washington és szövetségesei kezdettől fogva hármas célt tűztek maguk elé: 1) a putyini rendszer megdöntése, 2) a Nyugat ázsiai riválisainak izolációja és 3) Európa gyarmatosításának (sikeres) befejezése.

Kezdjük azzal, hogy Oroszország nem fenyegette a Nyugatot, „csupán” regionális érdekeit igyekezett megóvni: gátat akart szabni a NATO-általi bekerítésének, ami csak úgy lehetséges, ha legalább Grúzia és Ukrajna katonailag semlegesek maradnak. E tekintetben Moszkva mindig nyílt lapokkal játszott. Éppen a Nyugat volt az, amelyről újra és újra kiderült, szemrebbenés nélkül hazudik.

Idén nyáron Petro Porosenko és ősszel Angela Merkel elismerte, hogy a minszki megállapodások célja nem a párbeszéd lehetőségének megnyitása, hanem az időhúzás volt annak érdekében, hogy Ukrajnát felkészítsék a háborúra.

Kiderült az is, hogy a britek már tavaly megkezdték az ukránok felkészítését a legmodernebb nyugati tüzérségi és légvédelmi rendszerek kezelésére, a napokban pedig arról írt a Times, hogy a háború előtt London 350 kommandóst küldött az országba.

A Bekezdéseken is írtunk azoknak az amerikai kiképzőknek a munkájáról és hozzáállásáról, akik 2015 után segédkeztek a neonáci milíciákkal frissen egyesített ukrán véderő korszerűsítésében. S köztudott az is, hogy az Egyesült Államok hírszerzése naprakész adatokkal látja el Kijevet. Sajtóbeszámolók, például a The New York Times cikkei szerint ennek az együttműködésnek köszönhető többek között a Moszkva cirkáló elsüllyesztése, vagy az orosz parancsnoki állások ellen végrehajtott precíziós támadások, amelyek megtizedelték a tisztikart.

Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtási Erők korábbi parancsnoka, az ex-CIA-s, David Petraeus a L’Expresse című francia lapnak novemberben már egy USA által vezetett nemzetközi katonai kontingens ukrajnai bevetéséről fantáziált, miközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a norvég NRK tv-nek arról beszélt: az ukrajnai háború nagyon könnyen egy NATO-Oroszország közötti közvetlen összecsapássá válhat.

Két másik francia lap, a Le Monde és a Boulvarde Voltaire ugyanakkor arról írt: az amerikai101-es légihadosztály Lengyelországba telepítése és a francia Lecrec tankok szállítása Romániába „része annak a vágynak, hogy megakadályozzák a konfliktus elhúzódását, miközben felkészítenek egy esetleges »nagy intenzitású« konfrontációra Oroszországgal”.

Ha mindent összeadunk, a szankciókat, hiteleket, fegyverszállítmányokat, világossá válik, hogy Washington és szövetségesei felégették a hidat, mégpedig szándékosan, amelyen keresztül „vissza lehetne vonulni” a „béke földjére”.

A Nyugat egyszerűen túl sokat áldozott az ukránokra ahhoz, hogy bármiben is engedjen Moszkvának, pedig az orosz kérés nem volt nagy: a minszki megállapodások betartása, a nemzetiségi jogok szavatolása, és egy nemzetközi szerződésben vállalt garancia arra, hogy Ukrajna katonailag semleges ország marad.

De Moszkva sem visszakozhat, hiszen a kivonulással beismerné, hogy a Nyugat túljárt az eszén, katonailag fölé kerekedett, egyszóval megszégyenülne. A kör tehát bezárult, és Isten tudja csak, hogyan lehet(ne) kitörni belőle.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét