Ma-holnap tárgyal a lengyelországi Lódzban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsa az ukrán válságról. Az ülés több szempontból is rendkívüli.

1) A kontinensünk békéjét és biztonságát szavatolni hivatott testületnek 10 hónapba tellett összehozni a találkozót.
2) A téma ugyan a háború és béke, melyekhez jobbára legalább két fél szükségeltetik, az ülésre azonban csak az egyik főszereplő, Dmitro Kuleba kapott meghívást.
3) Az orosz diplomácia vezetőjét, Szergej Lavrovot ugyanis Varsó egész egyszerűen nem engedte be Lengyelországba, de kitiltották a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökségeket is.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője gúnyosan meg is jegyezte: a szervezőknek sikerült a multilaterális diplomácia „legszebb hagyományait” feleleveníteniük. Mellesleg, fűzte hozzá, a sajtó- és szólásszabadság védelme az EBESZ egyik feladata, így a lódzi incidens kapcsán határozott kiállásra számít a szervezet médiaszabadságért felelős képviselőjétől, Teresa Ribeirotól.

Szergej Lavrov keményebb hangot ütött meg. Ő azt hangsúlyozta, hogy a Nyugat dominanciára törekvése és a NATO keleti bővítése miatt az EBESZ, amely valaha az európai biztonság alappillére volt, egyre inkább marginális szervezetté válik.

Ennek már korábban is voltak jelei, hiszen a szervezet nem törekedett az ukrajnai rendezés alapját jelentő minszki megállapodások betartatására, ellenkezőleg, az oroszellenes kijevi rezsim pártjára állt, az EBESZ különleges megfigyelő missziója pedig műszaki eszközeivel az ukrán hírszerzést segítette a Donyec-medencében.

Ha mindezt figyelembe vesszük, máris világos, miért várt a szervezetet 10 hónapig arra, hogy életjelet adjon magáról; ahogy az is, miért teremtettek olyan körülményeket, amelyek közepette esély sincs bármiféle megállapodásra – azért, mert nem megoldani, hanem eszkalálni akarják a válságot, de legalábbis hosszú ideig fenntartani.

Valahol ez is egy legitim nézőpont, csak ha már így állunk, érdemes lenne a szervezet nevét ABÉSZ-re, azaz Amerikát Biztosító Érdekvédelmi Szervezetre módosítani a kétnapos csúcson. Így elkerülhetőek lennének bizonyos félreértések.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét