Ukrajnában jövőre drámai csökkenés várható a születések számában, és könnyen lehet, hogy 2030-ra az ország lakossága 35 millióra vagy még kevesebbre csökken – jelentette ki kedden Ella Libanova, az Ukrán Tudományos Akadémia akadémikusa, a Ptuha Demográfiai és Társadalomkutató Intézet igazgatója. Az Ukrinform idézte a szakembert, aki azt mondta: „A jelenlegi népesedési szint fenntartásához egy nőnek átlagosan 2,13-2,15 gyermeket kell szülnie. Ez a mutató 2021-ben 1,1 volt, 2022-ben pedig még kevesebb, de még így sem lesz katasztrofális a csökkenés, köszönhetően az év első felében született gyerekeknek. Ha Isten is úgy akarja, 2023-ban megállunk 0,8-nál”.

Ha Libanova becslései teljesülnének, az is felérne egy katasztrófával, de a végeredmény ennél sokkal rosszabb lehet. Ukrajna lakossága – a Krím és Szevasztopol nélkül – az év elején alig haladta meg a 41 milliót.

A változásra pedig a következő körülmények lesznek még hatással a brutálisan csökkenő születésszámon túl:

– Az ENSZ adatai szerint február 24-e óta több mint 7,8 millió ukrán menekült települt át európai országokba, és hol van még a háború vége. Aki pedig egyszer megízlelte Nyugat-Európában a jólétet, aligha akar visszamenni a nyomorba. Kevesen lehetnek a hazatérők!
– a Donbász, a Herszoni és Zaporizzsjai területek összlakossága körülbelül 9,6-9,7 millió. A lakossága nagy része aligha a lezüllött, korrupcióval átitatott, szétbombázott és eladósodott Ukrajnához akar majd tartozni, főleg, hogy ehhez költöznie kellene, és el kellene hagynia a szülőföldjét.
– Sokan meghalnak a háborúban, sokkal többen, mint amennyit Kijev bevall.

Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor Ukrajna lakossága akár a 30 millió alá is eshet, és még nem tudjuk, Moszkva megelégszik-e annyival, amire eddig igényt tart, vagy esetleg Harkov és Odessza felé is fordul.

Kedves Vologyimir Zelenszkij! Na, ezért nem kellett volna a Nyugat biztatására kiprovokálni a háborút, mert Ukrajna meggyengül, totálisan eladósodik, az infrastruktúrája romokban lesz, és egy kivérzett, megroppant lakosság marad hátra. Minden jobb lett volna egy felesleges, pusztító erejű háborúnál. Már persze, ha Ukrajna és nem a globalisták érdeke lett volna fontos…

Előző cikkBelerángatják a szerbeket egy koszovói háborúba?
Következő cikkEgy nappal a puccs előtt a perui védelmi miniszterrel tárgyalt az ex-CIA-s nagykövet

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét