A NATO-államoknak számára történő amerikai fegyvereladások száma és értéke 2022-ben csaknem megduplázódott – közölte a Foreign Policy magazin. Az amerikai kormány 2022-es év végére 24 értékesítést hagyott jóvá, nagyjából 28 milliárd dollár értékben. Ennek kapcsán megjegyezték, hogy bár ezen üzletek némelyikéről már évekkel korábban tárgyaltak, Oroszország ukrajnai katonai művelete miatt a NATO európai tagjai sürgetően igyekeztek növelni katonai kiadásaikat, és pótolni az ukrán hadseregnek adományozott elavult járműveket, fegyvereket és lőszereket.

Mint kifejtették: Lettország, Litvánia és Észtország mind megrendelte a HIMARS többszörös rakétavető rendszereket (MLRS). Emellett december elején az amerikai külügyminisztérium engedélyezte 116 M1A1 Abrams harckocsi eladását Lengyelországnak, miután Varsó elküldte szovjet korabeli T–72-es és hazai gyártású PT–91-es harckocsijait a kijevi erőknek. S ehhez még adjuk hozzá azt a brutális mennyiségű fegyverszállítást, amit Ukrajna kapott.

Nem csoda, hogy mivel az ukrajnai konfliktus kiüríti az európai katonai készleteket, mint az Oroszhírek.hu írta, a vezető amerikai fegyverkereskedők részvényeinek árfolyama az egekbe szökött. Az Egyesült Államok négy legnagyobb védelmi ipari vállalata történelmi csúcson vagy annak közelében zárta az évet.

S itt emlékeztetnék arra, amit a napokban írtunk. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a napokban közös videókonferenciát tartott a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a Blackrocknak a vezetőjével, Larry Finkkel arról, hogy miként lehet majd újjáépíteni Ukrajnát a háború után. Ugye értitek, miért volt és van szükség a háborúra? A lényeg: a PROFIT!

Előző cikkMilyen évet és világot szeretnénk 2023-ban?
Következő cikkAz ukránok üstökösként rugaszkodtak el a valóság talajától

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét