A minszki megállapodásokkal időt akartunk adni Kijevnek arra, hogy megerősítse hadseregét – mondta Francois Hollande volt francia elnök a Kyiv Independent című ukrán állami lapnak. A politikus úgy fogalmazott, hogy „Angela Merkelnek igaza volt, 2014 óta Ukrajna megerősítette katonai potenciálját. Az ukrán hadsereg valóban egészen más, mint 2014-ben volt. Jobban kiképzett és jobban felszerelt lett. A minszki megállapodások érdeme, hogy Kijev ilyen lehetőséget kapott.” Szerinte a 2014 utáni geopolitikai helyzet nem volt kedvező Ukrajna számára, és a Nyugatnak szüksége volt egy kis szünetre.
Mint korábban is megírtuk, Angela Merkel német ex-kancellár a Zeit című lapnak adott decemberi interjújában a minszki megállapodások célját úgy írta le, hogy időt akartak adni Ukrajnának a megerősödésre. − Ukrajna kihasználta ezt az időt, hogy erősebbé váljon, ahogy az ma látható. 2014–2015 Ukrajnája nem a mai Ukrajna. Ahogy azt 2015-ben megfigyelhettük a Debalceve környéki harcok közben, Putyin akkor könnyen győzhetett volna. És nagyon kétlem, hogy a NATO-országok akkor ugyanannyit tehettek volna, mint amennyit ma tesznek Ukrajna megsegítése érdekében − tette hozzá.
Nos, a két politikus nyilatkozata több okból is bicskanyitogató. Először is a Nyugat folyton azzal jön, hogy Oroszország a hazug agresszor, aki mindig is le akarta rohanni Ukrajnát. Nos, ha Putyin valóban minden áron támadni akart volna, akkor ezt megteszi 2014-15-ben, mert mint a Nyugat is elismeri, Moszkva akkor előnyösebb helyzetben volt. Ha mindenképpen le akarta volna rohanni Ukrajnát, akkor miért várt addig, hogy Kijev megerősödjön? Másrészt, a Nyugat megbízhatatlansággal is folyton vádolja Putyint, akinek a szavára nem lehet adni.
Ehhez képest, Moszkva, noha érdekében állt volna, hét-nyolc évig nem lépett a tettek mezejére, és jellemzően betartotta a minszki fegyverszüneti megállapodásokat. Oroszország csak akkor indította el a különleges katonai műveletet, amikor a Zelenszkij-rezsim erre rákényszerítette a NATO-csatlakozás meglebegtetésével, az atomfegyverekről való nyílt álmodozással és a kisebbségek, így az ukrajnai oroszok elleni fellépésekkel. Harmadszor, ha 2014-15-ben – most már egészen nyilvánvalóan – a Nyugat becsapta Putyint, mert mint kiderült, a globalisták eleve háborúra készültek, akkor mennyire lehet a jövőben adni a mai „Merkelek” és „Hollande-k” szavára? A válasz sajnos egyértelmű: semennyire. Putyin ezért akarja elérni Ukrajnában a kitűzött céljait, mert ha azok meglesznek, a Nyugat már úgy hazudozhat, ahogy akar.
