Az Ukrajnának nyújtott nyugati segélyezés egy jól működő pénzmosási rendszer – erről beszélt Ramzan Kadirov csecsenföldi államfő a Telegram-csatornáján. A politikus kifejtette: „Látom, egyesek aggódnak az Ukrajnának nyújtott külföldi segélyek miatt.” – Ne aggódjanak! Ez egy működő pénzmosási rendszer. A nyugati és ukrán tisztviselők elsikkasztják ezeket a pénzeket, és a teljes segélynek legfeljebb 15 százaléka jut el a lövészárkokba – mondta.
Aligha hiszem, hogy a 15 százalékos arány igaz lehet, mert ha a nyugati segélyek 85 százalékát elsikkasztanák, elsinkófálnák, akkor nem lenne elegendő erejük (fegyverük) arra, hogy az orosz erőket feltartóztassák, vagy legalább előrenyomulásukat lassítsák. Arról azonban sokszor írtunk, és írtak még nyugaton is – az amerikaiak is fogalmaztak meg kételyeket –, hogy a fegyverszállítmányok egy része a fekete piacon, akár terroristák kezében köthet ki. Tekintettel arra, hogy eddig sok tízmilliárd dollár értékben kaptak az ukránok ilyen-olyan adományokat, fegyverszállítmányokat az USA-ból, Európából és máshonnan, a tételek kevesebb mint 85 százaléka is óriási pénz. Még ha csak a negyedét teszik el, értékesítik a fekete piacon, akkor is mesés vagyont halmozhatnak fel egyes ukrán vezetők.
S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a német Die Welt az ukrán elnököt érintő offshore-számlákról szóló mostani riportját, akkor könnyebben megindul az ember fantáziája. Ebben többek arról írnak: az már 2019-ben kiderült, hogy Zelenszkij offshore számlákat vezetett Cipruson, több üzlettársával egyetemben. Az ügyletben óriási összegek szerepelnek, többek között egy negyvenmillió dolláros támogatás Kolomojszkij egyik bankjától vagy egy 7,5 millió dollár értékű londoni belvárosi ingatlan. Az elnökválasztás előtt azonban Zelenszkij átadta részvényeit annak a Szergej Shefirnek, aki ellen később merényletet kíséreltek meg. A Die Welt arról is ír: Zelenszkij vehemensen tagadta a pénzmosás vádját, az ukrán adóhatóság pedig bejelentette, hogy kivizsgálta Zelenszkij ügyleteit, de állítása szerint nem talált semmi illegálisat. Már hogy a fenébe talált volna…?
Bár kérdések sorát lehetne feltenni, nekem csak egy lenne. Hogy a túróba lehet az, hogy Zelenszkij neve már akkor dollár tízmilliókkal kapcsolatban került összefüggésbe, amikor még nem is volt elnök? Nem mintha elnökként dollár tízmilliói lehetnének legálisan…
