Január 12-én a magyar történelem egyik legszomorúbb napjára, az 1943-as doni katasztrófára emlékezik az ország, amikor a szovjet csapatok áttörték a 2. magyar hadsereg védelmi vonalát. Néhány nap alatt több mint százezer magyar katona sebesült meg, halt meg, tűnt el vagy esett hadifogságba a Szovjetunióban, Sajnos azonban már előtte, 1942 tavaszától jelentős veszteségek érték a magyar alakulatot, amely hiányosan felszerelt egység volt, és egy hadsereghez képest kifejezetten hosszú frontszakaszon kellett helytállnia a katonáknak. Az eleinte támadó, majd egyre inkább védekező hadmozdulatok azonban teljesen kimerítették a nehézfegyverzet híján egyébként sem ütőképes 2. magyar hadsereget, amely 1943. január 12-ig tudott ellenállni a rá nehezedő nyomásnak. Ma van a tragikus esemény 80. évfordulója.
Ez a tragédia nagyon sok magyar családot érintett, gyermekek tíz-, talán sokkal inkább százezrei nőttek fel édesapa nélkül. Szülők gyermekeiket, feleségek férjeiket, testvérek öccsüket, bátyjukat vesztették el örökre. A pusztulás leírhatatlanul nagy volt. Az utódok két dolgot tehettek, megpróbálták feldolgozni a szinte feldolgozhatatlant, és megőrizték a Don-kanyarban elhunyt, elvesztett szeretteik emlékét. S ezt az emléket átadták gyermekeiknek, unokáiknak. Az egészben talán az volt a legszörnyűbb, hogy 1945 és 1990 között a Szovjetunió ellen küzdő doni hősökről hivatalosan nem volt szabad megemlékezni, mert a rendszer margóra tette a Don-kanyarban harcoló 2. magyar hadsereget és az abban szolgálatot teljesítő, sok esetben meghaló katonákat. A rendszerváltás óta szabad az emlékezés, így aki teheti, gondoljon e napon doni hősökre, esetleg gyújtson egy gyertyát és mondjon egy imát értük. Megérdemlik!
