Több magyar falu és Munkács városának közintézményeiről is eltávolították a magyar nemzeti zászlókat Kárpátalján. Volt olyan település, ahol a rendőrséget is bevetették az intézkedéshez. Mindeközben menesztettek több magyar nemzetiségű tanárt és a II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját.
Ez a hír sajnos csak Záhonytól Hegyeshalomig tarthat számot némi figyelemre, tőlünk nyugatabbra ugyanis az általános vélekedés szerint Ukrajnában dübörög a demokrácia. Brüsszel több ízben hangot is adott azon véleményének, miszerint Kijev nagy utat tett meg a narancsos forradalom után, s egy kis megtorpanást követően, az Euromajdannal végleg elkötelezte magát az „európai értékek” mellett.
Igaz, hogy az oroszbarát kormányok idején viszonylagos békében éltek egymás mellett a nemzetiségek, a Nyugat által támogatott rezsimek pedig lábbal tiporják az etnikai jogokat, de mit számít mindez, ha például Volodimir Zelenszkij még a háború közepette is módot talált arra, hogy legalizálja az egyneműek bejegyzett élettársi kapcsolatát?!
Végtére, egy kis sovinizmus nem bűn, legfeljebb, ha az adott kormány irányvonala ütközik az EU elképzeléseivel…
E ponton érdemes felidézni, a közelmúltban a Verhovna Rada az integrációs előírásoknak megfelelően módosította a nemzetiségekre vonatkozó törvényt, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy fogalmi szinten összefésülte saját jogszabályait az uniós szókészlettel. Ugyanakkor egy másik dekrétumban leszögezte: bárki lehet Ukrajnában magyar, lengyel, ruszin, orosz, de akár még piréz is, amennyiben mindenekelőtt ukránnak tartja magát, az identitását pedig lehetőleg a négy fal között éli meg.
Volt olyan korszaka Európának, amikor a többségi nemzet tagjai büntetlenül tépkedhettek le zászlókat és származásuk miatt rúghattak ki embereket a munkahelyükről. Ezt a korszakot – elvileg – közmegegyezéssel vetettük a történelem szemétdombjára, az elmúlt években mégis, nyugati támogatással éled újra Ukrajnában.
Ki érti ezt? Ki érti azt, hogy a szivárványos zászló miért egyenlőbb a nemzeti zászlóknál? Ki érti azt, hogy az LMBTQ közösség jogai vagy az abortusz miért előzi meg a nemzeti önazonosság, kultúra és nyelvhasználat jogát? Ki érti, hogy miért uniós közügy a migránsok befogadása és belügy az őshonos nemzetiségek elnyomásának kérdése? Válasz nélkül sorjáznak a kérdések.
Valami nagyon félrecsúszott Európában.
AZ EU EGY ISTALO AHOL MARHAK VANNAK!!
a 💩🏳️🌈nem létezne sem lmbtq ha gorgibácsi kicsi fia nem lenne 🦐 de mivel az és gorgibácsi a ,,háttérhatalom ” kimagasló emberkéje ezért a bolygóra ra erőltették a 💩🏳️🌈 t fizetett libsi 🏺k segítségével ! ezt a világot már ezektől az aberált 🏳️🌈🐒tól csak egy kipusztulás mentheti meg !
Wow, wonderful blog format! How lengthy have you been blogging for?
you make running a blog look easy. The entire glance of your web site is fantastic,
as neatly as the content! You can see similar here sklep