Ismeritek Az okos leány című népmesét? Ebben a király arra kéri az okos leányt: menjen el őhozzá, de úgy, hogy menjen is meg ne is, köszönjön is meg ne is, és vigyen is ajándékot meg ne is. Erre a leány elkérte az édesapjától a szamarát, feltérdelt a hátára, a másik lábával pedig a földön lépkedett, és így ment a királyhoz. Előtte még otthon megfogott egy galambot, két szita közé tette, és elvitte magával. Amikor a király elébe ért, egy szót sem szólt, hanem meghajolt, a galambot pedig elrepítette. Így aztán ment is, nem is, köszönt is, nem is, és vitt is ajándékot, nem is.

Ez a történet jut eszembe az amerikaiak tank-felajánlásáról. Kiderült ugyanis, hogy az Abrams harckocsik esetében több mint egy év is lehet, amire Ukrajna bevetheti őket. Sabrina Singh, a Pentagon helyettes szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok az Abrams egy továbbfejlesztett változatát, az M1A2-t fogja Ukrajnának átadni. De azt is mondta, hogy „hónapokig is tarthat”, amire megkapják azokat az ukránok, mert jelenleg nincs belőlük elég raktáron.

Hát nem érdekes?! A helyzet ugyanis az, hogy az USA hadseregében összesen legalább 8 ezer darab M1-es, M1A1-es és M1A2-es harckocsi van, csak az utóbbiból csaknem 1200. De a fene vigye el, az ukránoknak éppen az M1A2-ből akarnak adni, de csakhogy abból pont nincs elég raktáron. A kérdés az, hogy akkor hol vannak ezek a tankok? Remélem, a Zelenszkij-rezsim is felteszi ezt a kérdést. Na és a németek is, akiket, úgy tűnik, csúnyán rászedtek. Könnyen lehet, hogy az amcsik csak azért dobták be az M1A2-eseket, hogy kicsikarják az európai országok Leopárd-szállítását. Ha így kalkuláltak, akkor a számításuk bejött!

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét