Az amerikai légierő tábornoka emlékeztetőt küldött az általa irányított tiszteknek, amelyben azt jósolja, hogy az Egyesült Államok két éven belül háborúban áll majd Kínával, és azt tanácsolta a beosztottjainak, hogy készüljenek fel a fegyveres konfliktusra – erről itthon az Index.hu számolt be. Az NBC News birtokába került feljegyzésben Mike Minihan tábornok, a Légi Mobilitási Parancsnokság parancsnoka azt írta: „Remélem, tévedek. A megérzésem viszont azt súgja, hogy 2025-ben kitörnek a harcok a két fél között.” Minihan abból indult ki, hogy 2024-ben mind Tajvanon, mind az Egyesült Államokban elnökválasztás lesz, ami megoszthatja az amerikai hadsereg figyelmét, ez pedig szerinte lehetőséget biztosít Hszi Csin-ping kínai elnöknek arra, hogy megtámadja Tajvant. Minihan megfogalmazta a felkészüléssel kapcsolatos céljait, beleértve „egy megerősített, mozgékony csapat kiépítését, amely készen áll harcolni és győzni”. A címzetteket arra utasították, hogy február 28-ig jelentsenek a tábornoknak minden jelentősebb erőfeszítést a harcra való felkészülés érdekében. A parancsnok a drónokat is szóba hozta, amelyek szerinte fontos szerepet játszhatnak az elkövetkező konfliktusokban. A cikk megjelenése után a védelmi minisztérium egyik tisztviselője a következőt mondta: „Ezek a megjegyzések nem reprezentálják a minisztérium Kínával kapcsolatos álláspontját”.
Bármit is állít a védelmi minisztérium, egy tábornok szavára azért érdemes odafigyelni. S ebből a nyilatkozatból kiviláglik, hogy a Nyugat vezető hatalma, az USA nem a békére készül. Fegyverrel pumpálja Ukrajnát, és közben árgus szemekkel tekint Kínára. Ez rossz üzenet nekünk, mindenkinek, aki a békére és nem a háborúra vágyik. A profitéhes háttérhatalom felkészül a leszámolásra!
Attól tartok, ha ez igaz amit a yenki tiszt kijelentett, nehogy 3. világháború legyen belőle !