Az amerikai dollár elveszíti globális valuta státuszát – vetítette előre Marjorie Taylor Greene, Georgia Államot képviselő kongresszusi képviselőnő a Twitterre kirakott bejegyzésében. A politikus arról írt, hogy az USA proxy-háborúja Oroszországgal Ukrajnában (egy nem NATO-országban) leginkább Kínának kedvez. – Szövetségek jönnek létre Oroszország, Kína, Irán és sok más, köztük az OPEC között. Kína katonailag és gazdaságilag a végső szuperhatalom akar lenni, és ezt a pályát már késő lehet megállítani. Az ukrajnai háború új modern kori tengelyt alkot, Kína pedig előretör – vonta le a következtetést Marjorie Taylor Greene.
A politikus kitért arra is, hogy milyen kárt okoz Amerikának az orosz-ukrán háború és az arra adott nyugati válasz. – Elszívja a katonai erőforrásainkat, felhajtja az inflációt, árt a világkereskedelemnek, és az amerikaiak nem támogatják – emelte ki az amerikai kongresszusi képviselő. Szavai szerint ez azt is eredményezheti, hogy a dollár többé nem lesz a világ valutája. – A saját arroganciánk és a nem NATO-tag Ukrajnában a demokrácia megmentéséért folytatott „harcunk” miatt a súlyosan szankcionált Oroszország bebizonyítja a világnak, hogy nincs szüksége az amerikai dollárra vagy barátságra a kereskedelemhez és a gyarapodáshoz – hangsúlyozta. Marjorie Taylor Greene egyértelművé tette, azonnal véget kell vetni a háborúnak. A politikussal nehéz vitatkozni, és az ő nyilatkozata azt jelenti: van, aki az USA-ban is gondolkodik.
Wow, superb weblog format! How lengthy have you been running
a blog for? you make running a blog glance easy. The entire look of your site is excellent, let alone the content material!
You can see similar here sklep online