A hazai és a nemzetközi közönség előtti szokásos keménykedése után vasárnap este egy új arcát mutatta meg Volodimir Zelenszkij. A zártkörű, orosz újságíróknak tartott videokonferencián a színész-elnök már nem a totális győzelemről és a Vörös téren masírozó ukrán tankokról ábrándozott, hanem arról beszélt, hogy kész semlegességet vállalni és a békemegállapodás részeként kompromisszumot kötni a Donbassz státusát illetően, habár az ország területi integritásához ragaszkodik.
„Biztonsági garanciák és semlegesség, államunk nem válik nukleáris hatalommá. Készek vagyunk erre” – fogalmazott a kanadai CBC televízió szerint, amely hozzátette: a Kreml letiltotta a nyilatkozat közlését, mivel elengedhetetlennek tartja, hogy az ukrán-orosz békeszerződés betartását és betartatását harmadik fél szavatolja, a területi kérdésekről pedig népszavazás útján szülessen döntés.
Zelenszkij vagy blöfföl, ahogy elődje, Petro Porosenko is tette a minszki megállapodások alkalmával. Vagy kezd rájönni arra, hogy a Nyugat szimpátiája és lehetőségei is végesek. A fősodratú sajtóban egyre többet lehet olvasni a szankciós infláció, a növekvő energiaárak miatt panaszkodó emberekről és cégekről. A lőszerkészletek fogytán, évekig eltart majd, amíg a már átadott mennyiséget a NATO pótolni tudja.
S közben Kína egyre erősebb lesz, és egyre valószínűbbé válik, hogy a tajvani kérdést fegyveres úton lesz kénytelen rendezni. Az USA és szövetségesei korábban felelősséget vállaltak a sziget védelméért, de ennél fontosabb okuk is van Tajpej mellé állni: a „két Kínát” elválasztó szoros a világ legforgalmasabb kereskedelmi útvonala. A Nyugat viszont nincs felkészülve egy kétfrontos háború megvívására. Most biztosan nem.
Szóval, az is lehet, hogy Zelenszkijnek egyszerűen „leszóltak fentről”, hogy az Abramsek és Leopardok mögé bújva igyekezzen villámsebesen kijárni valamilyen békét, különben magára marad. Washingtonnak ugyanis Tajvan az értékesebb skalp.
Remek cikk és nyilván teljesen igaz is. De egy ilyen értékelést a legtöbben el sem olvasnak, annyira félnek az igazságtartalmától. 🙁