Többfelé voltak tüntetések az elmúlt napokban a Fülöp-szigeteken az amerikai védelmi miniszter látogatása miatt. A demonstrálók a békéért és a délkelet-ázsiai szigetország függetlensége védelmében vonultak az utcára, miközben Lloyd Austin arról egyeztetett manilai kollégájával, hogy az USA fokozni akarja katonai jelenlétét a térségben: hamarosan újabb négy támaszpont kerülhet amerikai befolyás alá.
Szong Zsong-ping kínai katonai szakértő szerint Washington lépése az erőviszonyokon ugyan nem változtat érdemben, a népi felszabadító hadsereg (PLA) stratégiai fölénye megmarad, ugyanakkor világosan jelzi, hogy a Fehér Ház továbbra sem arra törekszik, hogy enyhítsen a két nagyhatalom közötti diplomáciai válságon. Épp ellenkezőleg, intézkedései annak szándékos elmélyítéséhez vezetnek.
Más elemzőkhöz hasonlóan Zsong-ping is úgy véli, az Egyesült Államok szempontjából ez egy „zéró összegű játszma”, hiszen Peking nem hagyhatja figyelmen kívül az amerikai fenyegetés növekedését, tehát kénytelen megerősíteni a Délkínai-tenger védelmét többek között precíziós fegyverek és rakétarendszerek telepítésével.
Azaz a „béke őrének” és a „kínai agresszió elleni védőbástyának” szerepét magára öltő Biden-adminisztráció minden hangzatos szólama ellenére, tudva vagy tudatlanul a harmadik világháború felé vezető út kikövezésén munkálkodik. Illetve azon, hogy a „kínai agresszió” rémképe egy önbeteljesítő jóslattá váljon – tesszük hozzá mi.
Az indok, ami mögé az amerikaiak elbújnak, természetesen, Tajvan függetlenségének biztosítása. Ennek jegyében viszont a kínaiak szükségképpeni célpontjává teszik a Fülöp-szigeteket is, amellyel egyébként a pekingi vezetés a kölcsönösen hasznos kereskedelmi együttműködésre törekszik.
Több mint valószínű, hogy a filippínók többsége sem örül annak, hogy a homlokára kerül a PLA célkeresztje – és nem azért, mert a „nagytestvér” szemében ellenségek lennének, hanem azért, mert a kalandor külpolitikát folytató USA támaszpontjainak szomszédságában élnek. A fegyverkezési verseny helyett ideje lenne végre egy „leszerelési versenyről” tárgyalni. Persze, tudjuk, a fegyverlobbinak nem ez az érdeke, és az USA is ragaszkodik a hidegháború utáni kizárólagos hegemóniájához.
Wow, amazing blog structure! How lengthy have you ever been blogging for?
you made running a blog look easy. The entire look of your web site is great,
as smartly as the content material! You can see similar here sklep internetowy