A napokban dróntámadás érte az iráni védelmi minisztérium egyik létesítményét Iszfahánban. Később tüzet jelentettek egy gyárban Azarshahrban és Karajban, ahol kijevi források szerint az Oroszországnak szállított drónokat gyártják. Teherán hivatalosan Izraelt tette felelőssé a támadásokért.
Nehéz megérteni, hogy a zsidó állam miért kockáztat háborút Ukrajnáért, a banderistákért; hogy miért provokálja Moszkvát, amely egykor az elsők között ismerte el államiságát?
Tény, hogy Jeruzsálem több támogatást kap a tengerentúlról, mint Afrika, és az is, hogy az Egyesült Államok legfőbb katonai szövetségese a térségben. De csakugyan elég a „van az a pénz” érvként?
A közelmúltban izraeli politikusok paroláztak a horogkeresztet és a farkascsapdát büszkén viselő Azov-ezred tagjaival. A magyar kormányt ugyanakkor pár éve antiszemitának bélyegezték a sorosozás és egy múzeum, a Sorsok Háza koncepciója miatt. Hogy is van ez?
A magunk részéről messzemenőkig tiszteljük a zsidó népet, amiért minden üldöztetés ellenére büszkén kitart és ragaszkodik nemzeti hagyományaihoz, államisága védelméhez, és amiért minden más nemzetnél nagyobb felelősségvállalással viseltet a határain kívül élő hit- és nemzettársai védelméért. De éppen ezért kellene tisztelettel viseltetniük és a bölcs függetlenséget választaniuk, amikor egy másik nemzet kisebbségben elnyomott tagjai küzdenek a szabadságukért.
Mit adott Jeruzsálemnek Ukrajna?
„A magunk részéről messzemenőkig tiszteljük a zsidó népet” – Nem tiszteletre méltó az a keverék népcsoport, amelyik másnak adja ki magát, mint ami. Nem zsidók, még csak nem is sémiták. És semmi közük Izráelhez, ahol az őseik sose jártak a történelemben. Askenázi kazárok, vagyis pogányok, akik felvették a Talmud vallását (igazából ez se zsidó, sőt le is nézi a zsidó vallást, az Ószövetséget), és a cionizmus ideológiájával a vallást nemzetiséggé változtatta: ami fából vaskarika. Nem, nem tiszteletre méltó az álzsidó csalás.