Egyelőre a tüzérségé a főszerep Ukrajnában

A háború jelenlegi szakaszában, amiben kevés a manőverezés és sokfelé inkább állóháborút láthatunk, a tüzérségnek még a szokottnál is nagyobb szerepe van.

Az invázió kezdetén Oroszország körülbelül két-háromszoros fölényben volt a tüzérséget tekintve, ám ez az arány hamar kilenc-tízszeresre emelkedett, s hatalmas veszteséget okoztak az ukránoknak. Ahogyan egyértelművé vált, hogy a kijevi rezsim gyorsan veszít a szovjet szabványú tüzérségének kapacitásából és hosszú távon nem tartható a helyzet, a nyugat a segítségére sietett a NATO-kompatibilis eszközeivel. Sok ország sok gyártójának sokféle típusú lövege és önjáró lövege került így egyetlen hadsereg használatba, ami borzalmas nyomás alá helyezte a logisztikát. A modernebb hosszabb csövű lövegek messzebbre hordanak, mint a régebbi típusú szovjet társaik, de rövidebb az élettartamuk és a megbízhatóságuk is elmarad azoktól.

Az oroszok jóval nagyobb tartalékokkal vágtak neki a „különleges katonai hadműveletnek”, egyes becslések szerint huszonhárommillió újabb lőszerük volt és száznyolcmillió a régebbi, vörös birodalomtól megörököltekből.

Szintén hatalmas a különbség a gyártási volumen tekintetében, Nyugaton egyedül az USA képes értékelhető mennyiséget gyártani, évi százhatvanötezer tüzérségi lövedék a kibocsájtásuk, míg az oroszok a háború előtt is évi egy-másfél milliós gyártással rendelkeztek, de az észt titkosszolgálat szerint a hadműveletek megindításától számított első tíz hónapban hárommillió négyszázezer lőszert gyártottak a csöves és rakétatüzérségük számára.

Az ukránok képesek voltak raktárakat megsemmisíteni a mélységi támadások során, de ez érdemben nem vetette vissza a bombázások intenzitását; ahogy a második világháborúban, egy idő után az oroszok hátrébb telepítették a nagy raktárakat.

Nemrégiben arról lehetett olvasni, hogy Amerika GLSDB fegyverekkel látja el pártfogoltját, ami nem más, mint egy földről rakétával indítható, eredetileg repülőgépek számára tervezett siklószárnyas precíziós bomba (SDB). Jelenleg ez az eszköz nem áll hadrendben még az USA-ban sem, és a hírek szerint Ukrajna is csak az év vége felé kaphat belőlük. Ennek százötven kilométer körül van a hatótávolsága, tehát a jelenleg birtokolt területükről elérhetik vele a Krím-félsziget észak-nyugati részét és a hátrébb vont fontos objektumokat.

Mit tehetnek majd az oroszok? Széttelepítik a raktárakat, megpróbálhatják zavarni a GPS-t, megpróbálhatják lelőni az SDB-t, hiszen nagyjából ballisztikus pályán mozog és viszonylag lassú, vadászhatnak az indítóállásokra több eszközzel is a saját tüzérségtől kezdve az öngyilkos drónokon és légierőn át a ballisztikus rakétákig.

Meg kell még jegyeznünk, hogy csak a bomba, amit Kijevnek vagy a szövetségeseiknek ki kell fizetniük, negyven ezer dollár, tehát nem valami olcsó, emiatt nem valószínű, hogy nagy mennyiséget vetnének majd be belőle. Igazi áttörést, tehát ezek sem hoznak, ahogy a HIMARS-ok sem fordították meg a háború menetét.