Az Orosz Föderáció rengeteg katonát csoportosított a frontra, akiket az ukrán fegyveres erőknek a lehető leggyorsabban ki kell iktatnia. Ahhoz, hogy a háború végső szakasza megkezdődhessen, naponta legalább ötezer orosz katonát kell likvidálni – erről beszélt Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó, aki az Unian ukrán hírügynökség beszámolója szerint egy televíziós interjút adott. Podoljak a fentiek mellett arról is beszélt, hogy milyen fegyverekre van szüksége az ukrán erőknek ahhoz, hogy ezt a célkitűzést teljesíteni tudják. Mint mondta: többek között tankok, repülőgépek és nagy hatótávolságú rakéták kellenek. – Ez az a három eszköz, amelyre a háború ezen szakaszában nagy szükségünk van. Szükségünk van 155 milliméteres lövedékekre és légvédelmi rakétákra is – fogalmazott Podoljak az interjúban.
Nos, kedves Mihajlo, pontokba szedem, ami ezzel a nyilatkozattal kapcsolatban a lelkemet nyomja:
- Már régen rögzítenünk kellett volna, de most, ha késve is, megteszem: Mi, Európa és a világ semmivel nem tartozik nektek! Nem tartozott eddig sem és most sem! Ha valaki tartozik nektek, az a globalista háttérhatalom, ha gondoljátok, a világban uralkodó profithajhászóktól kérjetek fegyvert! Európának eddig sem kellett volna beavatkozni a konfliktusotokba, egyetlen tölténnyel sem!
- Ha a háború végső szakasza megkezdődik, az jó eséllyel a Zelenszkij-rezsim végét jelenti, én a színészelnök és sleppje helyében nem várnám ezt a pillanatot!
- S mind közül ez a legdurvább. Mihajlo ebben a nyilatkozatba belezsúfolta mindazt, ami önön valójuk. Benne van a pökhendiség, a hálátlanság, a nagyképűség és a mérhetetlen lelketlenség. Podoljak ugyanis napi legalább ötezer oroszt szeretne likvidálni. Mihajlo nem az ellenség legyőzéséről, bekerítéséről, foglyul ejtéséről, esetleg megsebesítéséről beszél, az elnöki tanácsadó ölni akar. Napi ötezer fiút, férjet és apát akar megfosztani a legfontosabbtól, az élettől. Itt jegyzem meg, ha egyszer-egyszer egy eltévedt orosz rakéta megöl ukrán embereket – amit természetesen minden esetben tragédiának tartunk –, akkor Zelenszkij és csapata telekürtöli a világot, hogy milyen barbárok az oroszok. Ők ehhez képest naponta szeretnének legalább ötezer oroszt likvidálni! Ha az ukránok így szeretnének szimpátia versenyt nyerni, akkor rossz úton vannak! Nagyon!