Nem tudom, mikor jön el az a pont, ahol szakad a cérna, de hogy a Nyugat nagyon feszíti a húrt, az biztos. Nincs ebben semmi új, ez megy már hosszú ideje, de a baj az, hogy ezzel sajnos mindig egy lépéssel közelebb kerül a bolygónk egy brutális világégés lehetőségéhez. A Nyugat a háború elején még jobbára sisakokat, golyóálló mellényeket küldött Ukrajnának, majd jöttek a lőszerszállítmányok, a drónok, a tüzérségi eszközök, a szovjet időkben beszerzett csapatszállítók, harcjárművek és tankok, a rakétarendszerek, és végül döntöttek a nyugati harckocsik küldéséről is. Ezzel egy időben kijelentették, hogy nyugati vadászgépeket, például F16-osokat nem adnak Ukrajnának. Néhány napja azonban már arról nyilatkoztak – például Mark Rutte holland miniszterelnök –, hogy a következő nagy lépés az F-16-os vadászrepülőgépek átadása lesz Ukrajnának. Ehhez még hozzávehetjük, hogy az USA – az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint – a végsőkig kiáll Ukrajna mellett.
A csodálatos Linda-Thomas Greenfield még olyan okosságot mondott, hogy „a háborút egyedül Oroszország fejezheti be – akár még ma – azzal, hogy kivonja csapatait Ukrajnából, és tárgyalóasztalhoz ül.” Hát persze. Van épeszű ember a Földön – pláne egy papíron felelős beosztásban levő politikus, aki elképzeli, hogy az oroszok összepakolnak, és elhagyják azokat az egyébként főként orosz ajkúak által lakott területeket, amelyekért tízezrek vérével fizettek? Nyilván nincs. Az oroszok meg is mondták, hogy csak akkor fejezik be a harcot, ha teljesülnek a különleges katonai művelet kitűzött céljai!
E két álláspont között sajnos fényéves távolság húzódik, és éppen ez az, amiért ez a rendkívül feszült helyzet harmadik világháborúba, extrém esetben atomcsapások sorozatába torkollhat. Azért imádkozzunk, hogy ez soha ne következzen be, mert ha mégis, akkor csak vesztesek lesznek. Nagyjából az ismert világ egésze!
Sajnos, ez a veszély valós!