Kína a napokban bejelentette: 2023-ban a tavalyihoz képest 7,2 százalékkal, 1,5537 billió jüanra (224,79 milliárd dollár) emeli az ország védelmi költségvetését. Peking 2016 óta folyamatosan többet és többet költ a Népi Felszabadító Hadsereg (PL) és a hadi ipar fejlesztésére válaszul a fokozódó nemzetközi helyzetre.

Idén a PLA várhatóan korszerűbb harci repülőgépeket állít hadrendbe, köztük a J-20 lopakodót és a J-16 többfeladatú vadászgépeket, továbbá nagyszabású hadgyakorlatokra készül.

A hadsereg fokozott modernizációjának komoly lendületet adott, hogy az USA-val egyetértésben Japán hivatalosan szakított „békedoktrínájával”, és olyan fegyverrendszerek beszerzésére készül, amelyek fenyegetést jelenthetnek Kína terültére. De fegyverkezik Dél-Korea és Tajvan is.

Utóbbival, akárcsak az Egyesül Államokkal, mélypontra jutottak Peking kapcsolati, miután az előző, demokrata házelnök, Nancy Pelosi provokatív látogatást tett a szigeten. Ráadásul az amerikaiak előszeretettel küldenek repülőket a kínai légtér határmezsgyéjére, sőt, előfordult, hogy meg is sértették azt. Azt pedig köztudott, csak azért, hogy fitogtassák erejüket, rendszeresen hajóznak keresztül a tajvani szoroson amerikai rombolók.

A legnagyobb katonai költségvetése egyébként az Egyesült Államoknak van: a Pentagon 817 milliárd dollárból gazdálkodhat idén, ez több mint háromszor annyi, mint a kínai ráfordítás.

Nem kizárt egyébként, hogy Washington egy nagyléptékű fegyverkezési versenybe akarja belerángatni Pekinget. Elvégre ez a recept a múltban már bevált egy rivális nagyhatalommal szemben – a Szovjetunió összeomlásában megkerülhetetlen szerepe volt annak, hogy a világ minden pénzét katonai kiadásokra költötte.

A kínaiak viszont a jelek szerint megtanulták a leckét. Bár a PLA-ra és a hadiiparra fordítható összegek, mint írtuk, évről évre nőnek, a kiadások GDP-arányosan nem érik el a 1,5 százalékot (szemben az USA 4 százalékával), és ilyen tekintetben viszonylag stabilok, miközben a gazdaság folyamatosan bővül. Szóval, még az is előfordulhat, hogy a puska visszafelé sül el.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét