Kínának meg kell erősítenie kapcsolatait Oroszországgal az Egyesült Államok folyamatos ellenséges viselkedése miatt − nyilatkozta Csin Gang kínai külügyminiszter, amit a The Guardian írt meg. Egy politikai tanácskozáson tartott sajtótájékoztatóján, amely külügyminiszterként az első fellépése volt, Csin felvázolta Kína külpolitikai menetrendjét az elkövetkező évekre, és az Oroszországgal való kapcsolatát „az erő és a stabilitás jelzőfényének”, az Egyesült Államokat és szövetségeseit pedig a „feszültség és a konfliktusok forrásának” nevezte.
A képlet egyszerű, Kína és Oroszország az orosz-ukrán háború előtt is egyre szorosabbra fűzte a kapcsolatait. A közeledés pedig csak felgyorsult, miután az USA a konfliktusban nyíltan, pénz, paripa és fegyver özönét adva, Ukrajna mellé állt. S tette ezt úgy, hogy közben éket vert Európa és Oroszország közé. Az utóbbinak egyértelműen hasznát látja, hiszen a meggyengülő Európai Unió erős versenytársból puszta felvevő piaccá szelídül. Annak azonban aligha örül, hogy Moszkvát és Pekinget egymás karjaiba lökte. Nem is beszélve az ébredező harmadik világról, amely mind inkább a BRICS-hez, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika együttműködéséhez húz. A világ így még inkább kettészakad, egyelőre menthetetlenül. Csak remélni tudom, hogy ebbe az egészbe a globalista háttérhatalom belebukik!