Rohamosan fogy a valamire való harci tapasztalattal rendelkező ukrán alakulatok száma. A The Washington Post egyenesen azt állítja, az emberveszteség már a tavaszra tervezett nagy ellentámadást is veszélyezteti. A lap szerint mindkét fél veszteségei meghaladják a 100 ezer főt, csakhogy Ukrajna lakossága és így a tartalékai is eltörpülnek Oroszországé mellett.
A 46. ukrán légi rohamdandár egyik zászlóaljának parancsnoka, akit a cikkben hívójelén, „Kupolaként” emlegetnek, elmondta: az ötszáz jól képzett emberével, akikkel 2022 februárjában felvették az oroszokkal a kesztyűt, mindenki odaveszett: több mint százan meghaltak, a többiek hadi rokkantak lettek. Az újoncok pedig – derült ki a szavaiból – még gyorsabban hullanak; a harcra teljesen alkalmatlanok.
„A háborúban a legértékesebb dolog a harci tapasztalat”, márpedig az ma hiánycikk Ukrajnában. „Az utánpótlásunk nem áll készen a háborúra” – folytatta „Kupola”, majd elkeseredetten kikelt magából: Sok újonc az első puskalövésre „eldob mindent és csak fut. Ennyi. Értitek? Nem akarja elsütni a fegyverét. Ha megkérdezem, miért azt feleli: »Félek a lövés hangjától.« És úgy kerül ide, hogy még soha nem dobott el egy gránátot.”
„NATO-oktatókra lenne szükségünk valamennyi kiképzőközpontunkban, méghozzá sürgősen. A mi oktatóinkat meg át kéne vezényelni” ide, a bahmuti „lövészárkokba, mert csúfos kudarcot vallottak” – tette hozzá a zászlóaljparancsnok.
Felindultsága teljesen érthető, de szerintünk a kiképzők mellé a teljes kijevi kormányt is oda kéne csomagolni, amiért a körülmények ismeretében továbbra sem a tűzszünet, a béke lehetőségét keresi, hanem számolatlanul küldi a vágóhídra a rosszul – ha egyáltalán – kiképzett embereket. Az ő bűnük, hogy egy generáció pusztul el a Nyugat háborújában.