Az utóbbi években a labdarúgást is elérte a globalizáció, és az agresszív woke-ideológia, a futball-meccsek nyugaton lassan már propagandagyűlésekké silányulnak. A Black Lives Matter őrület előbb az amerikai sportolókat kényszerítette térdre, majd letérdeltek a nyugat-európai labdarúgók is. Ezzel párhuzamosan divatba jött a szivárványos karszalag, ami a „haladók” szerint a sokszínűséget és az elfogadást népszerűsíti, valójában viszont az identitászavarokat hivatott elfogadtatni normalitásként.
Néhány alkalommal írtunk már erről a Bekezdéseken, kiemelve, hogy a német válogatott és a szakszövetség ebben élen járt: emlékszünk, milyen alantas akciót intéztek ellenünk 2021 nyarán, amikor Münchenben a Németország-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a szivárványos színekben kivilágított Allianz Arénában a magyar Himnusz felcsendülésekor egy LMBTQ-zászlós „szurkoló” rohant a pályára provokálni a focistáinkat.
A 2022-es katari világbajnokságon a FIFA megtiltotta a szivárványos karszalag viselését és minden hasonló politikai jellegű demonstrációt, erre a német focisták a szájuk elé tartott kézzel álltak fel a kezdőkörben a Japán elleni mérkőzésen. A tiltakozó akciójuk eredménye egy bombameglepetés vereség volt, amihez a későbbi nyilatkozatok szerint jelentősen hozzájárult a politikai állásfoglalás körüli vita, ami a csapaton belül is feszültséget okozott.
A botrányos szereplés, a csoportkör utáni kiesés felkorbácsolt a német futballközvéleményt, és sorjáztak a kritikus nyilatkozatok, a régi nagy futball legendák egyöntetűen azt mondták, véget kell vetni a politika nyomásának, a focistáknak csak a futballal kell foglalkozniuk. Így gondolja Rudi Völler is, aki nemrég nevezett ki a szövetség sportigazgatónak. A régi világbajnok csatár, aki edzőként is döntőbe vezette a Nationalelfet 2002-ben, kerek perec kimondta a napokban, hogy a válogatottnak vissza kell térnie a focihoz és a német nemzeti színekben pompázó karszalaghoz.
Ezek után már nem volt meglepő, hogy szombaton a Peru elleni felkészülési mérkőzésen a csapatkapitány Joshua Kimmich fekete-vörös-arany karszalagban vezette pályára a válogatottat. Az sem lehet véletlen – bár erről senki nem beszélt –, hogy az utóbbi évek tendenciájával ellentétben ezúttal szinte csak született német labdarúgók szaladtak ki a gyepre a hagyományos fehér-fekete szerelésben.
A kezdő tizenegyben 10 német mellett egyetlen török származású játékos kapott helyet. Ilyenre is régen volt példa, az utóbbi időkben gyakran alig 5-6 nem német születésű focista kergette a labdát a német válogatottban. Az eredmény nem is maradt el: simán nyertek a németek 2:0-ra, de ami az eredménynél is fontosabb: ismét szenvedélyes, fegyelmezett, önbizalomtól duzzadó csapatot láthatott a közönség.
A német futballtársadalom talán ráébredt arra, hogy a globalista agymosás, a normalitástól elrugaszkodott propaganda és az erőszakos multikulturalizmus nem vezet sikerre, jobb ha visszatérnek a nemzeti gyökerekhez, a régi német erényekhez. Jó lenne, ha ez a szemlélet a társadalom egészét magával ragadná, amivel kikényszeríthetnék a politikai fordulatot is.
