Amerika gyakran különös, meglepő, de nem mindig mulatságos helyzeteket produkál. Tegnap például vád alá helyezték Donald Trumpot. Az exelnökkel szemben – érdemei elismerései mellett – komoly fenntartásaink vannak, így ez a poszt nem is a mentegetéséről fog szólni, csupán az USA politikai életének és jogrendszerének súlyos betegségére igyekszik röviden rámutatni.
Trump ellen 34 különféle jogsértés elkövetésének gyanújával indult eljárás. A volt pornós ügye csak egy ezek közül, de a #metoo világában az a legjobban eladható, még akkor is, ha Stormy Daniels vallomása kissé foghíjas: a nő emlékszik arra, hogy felment a politikus szobájára, de nem emlékszik, hogyan került le a férfiról a nadrág; emlékszik arra, hogy Trump gatyára vetkőzve áll előtte, de nem emlékszik arra, hogyan kerültek ágyba… Kissé szelektív a memóriája szegénynek, a kongresszusnak és az államügyésznek azonban ennyi is elég volt, mert egy nő soha sem hazudik – különösen nem az a nő, aki először 130 000 dollárért „eladja” a hallgatását, majd ennek vélhetően a többszöröséért megtöri a csendet.
A történet viszont ennél is érdekesebbé válik, ha a múltba tekintünk. Donald Trump az első elnök az USA történetében, akit vád alá helyeztek. A csekély súlyú kihágásai – Danielst feltehetően a kampánykasszából fizették ki és nem kértek számlát – ezek szerint nagyobb súllyal estek a latba, mint a Watergate, az Irán-Contra-ügy vagy a Whitewater- és a Monica Lewinsky-botrány.
Nixon titkosszolgálati eszközökkel figyeltette a politikai ellenfeleit, semmitől nem riadt vissza, és 1972-ben újra is választották. Miután lebukott, hosszas vívódás után lemondott, és erre tekintettel nem emeltek vádat ellene. Az Irán-Contra-ügy miatt többek ugyan börtönbe kerültek, de Ronald Reagan egy kongresszusi feddéssel megúszta.
Mint ismert, az USA a ’80-as években a saját maga által kivetett szankciókat megszegve pénzzel és fegyverrel támogatta a nicaraguai Contrákat és Iránt a szocialista Irakkal szemben vjívott háborújában. A botrány kipattanásakor Reagan azzal védekezett, hogy ő semmiről nem tudott, a külügy, a Pentagon, a nemzetbiztonsági tanácsadók, mindenki a háta mögött „bűnözött”, és ezt mindkét párt el is hitte.
A legtovább a Whitewater-botrány jutott, ezzel összefüggésben Bill Clinton lett az első elnök, akivel szemben a kongresszus az impeachment eszközéhez nyúlt. Clintonék és egy baráti család még a ’70-es évek végén közös vállalatot alapítottak, az üzlet hamar befuccsolt. McDougalék viszont gyorsan talpra álltak, bankot, takarékppénztárat vettek Arkansasban, ahol a gyanú szerint Clinton kormányzó és egy neves ügyvédi irodánál dolgozó felesége egyengette az útjukat. Amikor a ’90-es évek elején megindult a nyomozás, sorra hullottak ki a csontvázak a szekrényből: csalással, összeesküvéssel, tiltott kampányfinanszírozással vádolták az elnököt, és az eljárás közben derült fény Clinton Monica Lewinskyval folytatott afférjára is. McDougalékat végül elítélték, a demokrata politikus viszont soha nem állt bíróság elé.
A fentiekből tehát egyvalami világosan látszik: pártállástól függetlenül az amerikai elnökök eddig a törvények felett álltak. A kisebb stikliknél mindenki szemet hunyt, a nagyobb baklövéseket úgy, ahogy – elsikálták. Trump viszont kilógott a rendszerből, hiszen a republikánus pártelit jelentős része is gyűlöli, mivel teljesen önjáró, és valószínűleg ennek köszönheti, hogy tegnap rabosították az alsó manhattani büntetőbíróságon.
Mindezekre figyelemmel egy valamiben biztos igaza van: ez bizony boszorkányüldözés!
