Amikor a magyar Országgyűlés a békepárti határozati javaslatot tárgyalta, a DK-s Gréczy Zsolt azt találta mondani, az előterjesztés valójában arról szól, hogy hogyan folytatódhat a háború, és az Orbán-kormány az orosz érdekeket szolgálja. A politikus továbbment a gondolattal, amikor kijelentette: a Fidesz ugyanazt csinálja, amit annak idején Rákosi Mátyás tett, aki a békéről beszélt, miközben Sztálint támogatta. Hát ja, van annak egy diszkrét bája, amikor az Apró-klánba benősülő Gyurcsány Ferenc egyik politikus harcostársa Rákosit és Sztálint emlegeti az Orbán-kormány kapcsán. De most nem szeretném ilyen irányba elvinni a bekezdést, sokkal inkább arról a képmutató baromságról osztanék meg néhány gondolatot, amit a globalisták rendre üzennek nyilatkozataikkal, amely nagyjából így hangzik: aki a békét óhajtja, az Oroszországot támogatja.
Ez az orbitális hazugság annak kapcsán jutott eszembe, hogy a RIA Novosztyi tudósítói madártávlatból, egy drónnal felvételeket készítettek a hónapok óta ostromolt Artemivszk (Bahmut) városáról. A felvételeken az látszik, hogy szinte az összes épület károkat szenvedett, a városháza is jószerivel teljesen megsemmisült egy robbanás következtében. Túlzás nélkül állítom, hogy a kevesebb mint két perces anyagban nem látni ép házat, de még egy sértetlen ablaküveget is alig. Sok helyen hiányoznak a falak, a legtöbb tető brutálisan romos, az utcákat és tereket pedig elborítja a törmelék. Csak az itt-ott zöldellő fű árulkodik arról, hogy a nem is olyan régen még több mint hetvenezer lakosú városban maradt valami élet. Na, a több tízezer artemivszki családnak mondja bárki, hogy aki a békét szorgalmazza, az Oroszországot támogatja. S ami tragédia, hogy nyilvánvalóan nem Artemivszk az első sokat szenvedett nagyobb település, elég csak Mariupolra, Szeverodonyeckre vagy éppen Liszicsanszkra gondolni.
S mi jön még? Felkészül Szlavjanszk, Kramatorszk és ki tudja még melyik város? Vajon az Ukrajnában élő és szenvedő lakosság és a háború poklában tíz- és százezrével harcoló katonák családjai is nemet mondanának a békére, ha bárki megkérdezné őket? Aligha. Undorító a Nyugat képmutatása, felfordul a gyomrom a végeláthatatlan hazugságáradattól. Ez a világ, úgy hiszem, tényleg pusztulásra van ítélve!