Csütörtökön őrizetbe vettek az Egyesült Államokban egy 21 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb NATO-szivárgásának forrása lehet. Jack Teixeira tartalékos őrvezető, a Nemzeti Gárda tagja, és a hírek szerint 2021 óta rendelkezik a legmagasabb szintű biztonsági tanúsítvánnyal. Hat-nyolc hónapja kezdte megosztani a legkülönfélébb dokumentumokat egy Discord-szerveren keresztül, és a nyomozás jelen állása szerint, nem az oroszoknak dolgozott.
A sztori ezer sebből vérzik, de tartva magunkat a Bekezdések szerkesztési elveihez, most sem fogunk összeesküvés-elméletet kreálni – szigorúan a valóság talaján állva szedtük pontokba, hogy mit gondolunk az ügyről, és mi minden felfoghatatlan a számunkra.
1) Amikor a sajtóban utóbb Pentagon-aktákra keresztelt anyagokról megjelentek az első hírek, szép sorjában mindenki megírta, hogy az összes dokumentum gyenge hamisítvány, de legalábbis manipulálva van, és az oroszok állnak a szivárogtatás mögött. Miért? Mert az iratok a) rossz fényt vetnek az USA-ra és b) ellent mondanak az ukrajnai háborúról Washington, London Kijev és Varsó által korábban közölt adatoknak – márpedig dezinformációt kizárólag Moszkva terjeszt, ezért is kellett betiltani az orosz médiumokat az EU-ban stb.
2) A történtek rávilágítottak arra, hogy a legtöbb biztonságpolitikai szakértőnek annyi köze van a szakértéshez, mint Mórickának az idegsebészethez. Többségük a politológusokhoz hasonlóan vágy- és érdekvezérelt, ami nem újdonság, egy ponton túl viszont kínos: nem kevesen estek bele ugyanis abba a hibába, hogy körmük szakadtáig ragaszkodtak a hamisítvány teóriához, még akkor is, amikor a Pentagon már rég lecsekkolta az iratok eredetiségét, és az igazságügyi tárcával együtt vizsgálatot indított az ügyben.
3) A fősodoratú média ismét jelesre vizsgázott aljasságból. Persze, ebben csak Bidenéket követte, akik valamiért az évtized legnagyobb titkosszolgálati botrányának elkövetése kapcsán érdemi információnak tartották, és máig lépten-nyomon hangoztatják, hogy a gyanúsított: FEHÉR, KERESZTÉNY, FÉRFI, aki szereti a FEGYVEREKET. (Könyörgünk, mutasson már valaki egy olyan katonát, aki pacifista és gyűlöli a fegyvereket…) Anélkül, hogy bárkit meg akarnánk sérteni, muszáj feltennünk a kérdést: vajon azt is minden cikkben háromszor leírnák, ha a szivárogtató történetesen egy transznemű, nem-bináris, fekete ateista volna?
4) Felfoghatatlan, hogy a világ legerősebb katonai hatalma milyen trehány módon vigyázza a titkait – különösen a Snowden- és Assange-botrányok után! Teixeira egyetemi végzettség és értékelhető katonai szolgálat nélkül 19/20-évesen bekerül a Nemzeti Gárda hírszerzési osztályára informatikusnak, és ott megkapja a legmagasabb szintű biztonsági tanúsítványt, ezzel pedig a hozzáférést olyan anyagokhoz, amelyek között ott vannak az ukrán haditudósítások és -tervek, megfigyelési jelentések, operatív és felforgató akciók dokumentációja stb. Hogy?! Ebben a pillanatban, ha valaki azt mondaná: Joe Biden unokái az atomindítókulcsokat tartalmazó bőröndben hordják az uzsonnájukat az iskolába, nem is tűnne akkora marhaságnak. És arról még nem beszéltünk, hogy a srác több mint fél éven át feltűnés nélkül szivárogtathatott…
5) Ha valakinek kétsége volt afelől, hogy Európa és a nyugati szövetségi rendszer partnerei fejjel előre, bokáig benne vannak az USA hátsójában, most meggyőződhet róla. Nincs az a lehallgatási ügy, az a külső nyomásról és beavatkozásról szóló „Top Secret”-akta, vagy bármiféle egyéb titkosszolgálati dokumentum (amelynek természetes következménye lenne miden kapcsolat megszakítása az elkövető országgal), ami képes lenne az uniót vagy mondjuk Japánt és Dél-Koreát lehozni az amerikai „cuccról”. Szóval, nincs más hátra… várjuk az aranylövést.