Macron erős Európájában aligha lenne helyünk

Emmanuel Macron szinte mindenki elől ellopta a show-t a nagypolitikában azzal, hogy Pekingből hazafelé elkezdett „stratégiai autonómiáról”, egy erős és független Európáról értekezni néhány újságíró előtt, majd szerdán megismételte: az Egyesült Államok kényúrként bánik a szövetségeseivel – ideje változtatni ezen. Az egészen természetes, hogy Washingtonban mindenki ideggörcsöt kapott a francia köztársasági elnök szavaitól, de hogy az unióban is, az viszont, bár nem teljesen meglepő, mindenképpen kétségbeejtő, ugyanis tisztán láthatóvá tette, mennyire tehetetlen banda irányítja az uniót és tagállamait.

Persze, mit is várhattunk volna? Németország már évtizedekkel ezelőtt a teljes önfeladás útjára lépett; a mediterrán államok válságról válságra bukdácsolnak, az EU és a külföldi hitelezők kenyerét eszik, így inkább lapítanak; a lengyelek pedig különösen az ukrajnai háború eszkalációja óta annyira belehabarodtak Amerikába, hogy előbb-utóbb talán még a csatlakozási kérelmüket is beadják a kongresszushoz.

Macron tehát látszólag senkire sem számíthat, grandiózus terve egy Európáról, amely harmadik pólusként ékelődik be az angolszász „birodalom” és a Kelet közé, szertefoszlik majd. De talán ez nem is baj!

Az erős és független Európa képe, különösen most, vonzónak tűnhet azok számára, akiknek elegük van a rendszerváltozások nyomán kialakult világrendből, annak egyeduralkodójából, az USA-ból, a (neo)liberális agymosásból, az erőszakos „demokrácia”-exportból, és úgy általában a globalizációból, ahogy azt kibontakozni láttuk. Egy többközpontú világ vélhetően békésebb és igazságosabb keretet adna az életünknek, számos szempontból.

Nagyon fontos azonban leszögezni – illetve felidézni, hiszen nem új az ötlet –, hogy mit is akar a francia köztársasági elnök valójában: Európai Egyesül Államokat.

Emmanuel Macron nem egy nagy filozófus, csak a kezébe vett egy térképet, és ráguglizott az USA-ra és Kínára, majd levonta a következtetést: ezek az országok nagyok, erős központi igazgatás alatt állnak, ütőképes hadseregük van, bármiféle szeparatizmust csírájában elfojtanak és maradéktalanul kihasználják a gazdasági-technológiai fölényüket a vonzáskörzetükbe tartozó államokkal szemben. A módszerek eltérőek, de a lényeg ugyanaz: a nemzeti önérdek minden mást megelőz.

Európa nagyságához viszont a macroni képlet szerint hiányoznak az alapok: nincs közös identitás, sem közös hadsereg, és az európai politikai elit egyik fele Stockholm-szindrómás – bocsánat a kifejezésért – prostiként függ Amerikától, a másik meg valamiféle nemzetek Európáját óhajtana, ami remek, de ha megvalósul, ott leszünk, ahol a part szakad, azaz mindenkinek a kis nemzeti önérdeke lesz a döntő, a nagy európai önérdek helyett.

A francia köztársasági elnök Párizs évszázados ambícióitól hajtva birodalmat akar építeni. Ebbe sem mi, sem a jelenleg uralkodó brüsszeli/eurokrata/atlantista establishment nem fér bele. Ezért csak óvatosan a rajongással Macron „stratégiai autonómiája” iránt!