Kijevnek több katonára, lőszerre és felszerelésre van szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja katonai konfliktusát Moszkvával – mondta Szerhij Melnyik ukrán dandártábornok a spanyol El Pais című lapnak adott, hétfőn megjelent interjújában, amelyből a Sztrana ukrán portál idézett. Az ukrán dandártábornok, aki az orosz határ közelében, Harkov megyében lévő csapatok parancsnoka, a beszélgetés során elismerte: Ukrajna a konfliktus elhúzódásával már elvesztette hivatásos katonáinak nagy részét, akik szavai szerint kimerültek, megsebesültek, lábadoznak vagy halottak. Hozzátette: „a probléma az, hogy ember- és felszereléshiányban szenvedünk”.

Melnyik szerint Kijev most „katonai tapasztalat nélküli emberekre” támaszkodik, akiket először ki kell képezni, és „megfelelő [szintű] felkészültséggel kell rendelkezniük ahhoz, hogy szembenézzenek az ellenséggel”.

Mielőtt erről a hírről véleményt mondunk, egy fontos kérdést érdemes tisztázni: fogalmunk sincs arról, hogy mi az igazság az orosz-ukrán háborúról. Eszméletlen sok információ jelenik meg mindenről, így a veszteségekről is, de nem tudhatjuk, hogy mit higgyünk el. Ha az ukrán tájékoztatást hallgatjuk, akkor az orosz hadsereg már szinte romokban van, ha Moszkvát figyeljük, akkor szó sincs tragédiáról. Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy ezúttal egy ukrán dandártábornok fest lesújtó képet a saját hadseregükről. Persze meglehet, hogy Melnyik az egészet dezinformációinak szánta, de sokkal inkább az a valószínű, hogy amit mond, az igaz. S ha ez így van, akkor Kijev nincs könnyű helyzetben, nagyon nincs. S ha az információk igazak, akkor ezt a háborút Ukrajna akkor is elveszíti, ha a csatatéren sikert arat – ebben egyébként nem hiszek.

A látszólagos ellentmondásra az a magyarázat, hogy a háborús veszteségek, az elvándorlás akkora mélyütést ad az ukrán társadalomnak, amelyet soha nem fog kiheverni. A kérdés csak az, hogy ha ezt egyszer felfogja a maradék ukrán nép, akkor mi lesz a színészelnök sorsa? Nem lennék akkor a helyében! Mondjuk most sem!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét