Joe Biden 500 millió dolláros „fegyversegélyt” küld Tajvanra az úgynevezett elnöki lehívási engedély (PDA) alapján a Reuters értesülései szerint. Ráadásul ez csak a kezdet, ugyanis az idei évre vonatkozó kongresszusi felhatalmazás értelmében 1 milliárd dollár áll a rendelkezésére. Az összeg felhasználásáról szabadon dönthet, a költségvetési rendelet ugyanis kimondja: e keret erejéig a Fehér Ház „vészhelyzetben” ellenjegyzés nélkül nyújthat szolgáltatásokat vagy szállíthat bármilyen árucikket az amerikai készletekből a szigetet irányító hatóságnak.

Csak érdekességképpen: ugyanezt a vészhelyzeti engedélyt (persze más értékhatárral) eddig 35 alkalommal használták Ukrajna esetében.

Peking – nem meglepő módon – felháborodással fogadta a hírt, hiszen ez azt jelenti, hogy újabb, nagy mennyiségű hadi anyag érkezik egy olyan területre, amely a nemzetközi jog, és néhány renegát államtól eltekintve a Föld legtöbb országa, köztük az USA szerint is az övé. Ráadásul a napokban egy 25 amerikai fegyverkereskedőből álló küldöttség látogatott Tajvanra, a hivatalos verzió szerint azért, hogy részt vegyenek egy „védelmi fórumon”.

Washington tehát tovább önti az olajat a tűzre, és régi szokásához híven semmibe veszi a „szabályokon alapuló nemzetközi rendet”, amelyet előszeretettel kér számon másokon, és ürügyként használ fel az imperialista háborúihoz.

Hogy világos legyen: az Egyesült Államok gazdasági és politikai érdekei miatt a hidegháború közepén egyszer csak kijelentette, hogy a továbbiakban nem ismeri el az úgynevezett Kínai Köztársaságot államként, és a kínai nemzet egyedüli képviselőjének a Kínai Népköztársaságot tekinti (ez az „egy Kína”-elv elfogadása). Ugyanakkor Peking sakkban tartása érdekében nem járult hozzá az ország egyesítéséhez, és kezességet vállalt Tajvan szuverenitásának biztosítására.

Adódik a kérdés: ha nem létezik tajvani állam vagy „Kínai Köztársaság”, akkor hogyan lehet szerződni vele, vagy garantálni neki bármit? Gyakorlatilag sehogy. Az oroszoknak is ezért volt fontos a Donyecki és Lughanszki Népköztársaságok villámgyors elismerése a háború 2022-es eszkalációja előtt, így ugyanis két, legalább Moszkva szerint létező ország (a népszavazások után pedig saját hazájuk) védelme érdekében léphettek fel az ukránokkal szemben.

Szóval, Amerika úgy hátrált ki Tajvan mögül, hogy nyitva hagyta maga mögött az ajtót, és több mint fél évszázada koncesszióként, saját hitbizományaként kezeli a szigetet, amiből a hatalomféltés miatt az utóbbi években puskaporos hordót csinált. Ebből viszont az következik, hogy ha a helyzet eldurvul, azért egyes egyedül Washingtont terheli a felelősség! Ha Ukrajnának joga van megvédeni a nemzetközi egyezményekben rögzített határait, és fegyveresen fellépni a szeparatistákkal szemben, akkor a Kínai Népköztársaságtól sem lehet elvitatni ugyanezt. Nem szerintünk, hanem a „szabályokon alapuló nemzetközi rend szerint”!

A „nagykönyvben” az áll: „a terrorizmus az erőszak alkalmazásának, vagy az azzal való fenyegetésnek olyan stratégiája, mely félelemkeltés révén meghatározott politikai, ideológiai vagy vallási célokat szándékozik kikényszeríteni.”

Arra az Egyesült Államokra, amely egy általa elismert kormánnyal és egy általa elismert ország területi integritásával szemben egy nem létező Tajvant támogat; felvonultatja a flottáját; erődöt épít ki a területén és feltölti azt a zsoldosaival; felfegyverzi Japánt, Koreát, Ausztráliát stb. abszolút ráillik a fenti definíció, hiszen mindezt a saját politikai-gazdasági céljai kierőszakolásáért teszi.

Kínának azzal az ultimátummal kell szembenéznie, hogy lemond a fejlődésről és belenyugszik a szuverenitása sorozatos megsértésébe, vagy háborút kockáztat. Tehát az USA lényegében egy terrorállam. Csak azt nem értjük, mit keres egy terrorista szervezet az ENSZ biztonsági tanácsában?!

1 hozzászólás

  1. Így készültek az előző szégyenletes cserbenhagyások és menekülések a terepről! Afganisztánban már szinte egy az egyben olyan volt, mint Vietnam!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét