Recep Tayyip Erdoğan győzelmének önmagán túlmutató jelentősége van: nem csak Törökország, hanem a „béketábor” is megerősödhet a következő években. Ezért vágyták annyian a bukását. A Nyugat indulata érthető, hiszen sem puccsal, sem választások útján nem tudtak megszabadulni tőle.

A tehetetlen düh leglátványosabb megnyilvánulása most talán az volt, amikor Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője bejelentette: egy Erdoğan-vezette Törökországnak nincs helye az Európai Unióban; a választási eredményre tekintettel le kell zárni a csatlakozási folyamatot. Ez mindent elárul arról, mit gondolnak valójában a demokráciáról a „szabad világ” vezetői: semmit. A globalisták mindössze két választást kínálnak: a „boldog” rabszolgaságot és a „keserű” kirekesztettséget.

Ilyen szempontból figyelemre méltó a török származású német agrárminiszter, Cem Özdemir kifakadása is. Miután kiderült, hogy a Németországban élő törökök többsége Erdoğanra szavazott, azt mondta, ezek az emberek „bizonyítványt állítottak ki arról, hogy kudarcot vallottunk velük szemben. Nem hagyhatjuk ezt többé figyelmen kívül.” Az nem számított az integráció kudarcának, amikor a bevándorlók nőkkel erőszakoskodtak, raboltak, gyilkoltak, keresztény és zsidó szentélyeket gyaláztak meg, most viszont a leginkább bevándorláspárti Zöldek vezető politikusa retorzióval fenyeget azért, mert a migránsok „rosszul” szavaztak.

Özdemir az imperialista gyarmattartók fölényeskedésével azt is kijelentette, hogy akik Erdoğant támogatják, hülyék – és egyébként csak azért teszik, mert nem Törökországban laknak, ahol pokol az élet. Meglehetősen szánalmas kioktatás ez valakitől, aki nem csakhogy nem Törökországban él, de a német „high society”-n belül is egy különösen privilegizált körhöz tartozik.

Recep Tayyip Erdoğannak egyébként rengeteg hibája van, számos rossz döntést hozott az évek során, a török nép azonban bízik benne. Ezt még az EBESZ, az ODIHR és a PACE választási megfigyelői is kénytelenek voltak beismerni. Mai sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak: az, hogy Erdoğant választották az állampolgárok, nem kétséges. Persze, rengeteg megjegyzésük, kritikai észrevételük volt, de az eredményt, az elnök legitimációját egyáltalán nem vonták kétségbe. Minden más – például az, hogy szerintük a transzparencia hiánya elveszi a választók kedvét a szavazástól (a részvétel vastagon 80 százalék felett volt), illetve az hogy az ellenzéki szavazók esetleg félnek (45 százalékot kapott a globalista jelölt) – csak porhintés.

A török elnököt tehát képtelen megbuktatni a Nyugat, mert a népe vele van; az emberek többsége nem kér a nyugati „értékekből”, nem akarnak az Amerikai Birodalom európai helytartóságának részévé válni, de büszkék a történelmükre, a hagyományaikra, a kultúrájukra, és van bátorságuk ahhoz, hogy a saját útjukat járják. Hogy ez kockázatos? Igen, de a szabadság mindig az. Biztosan sikerre vezet? Nem. De ez az út legalább a törököké, a saját választásuk.

S ahogy fentebb írtuk, Erdoğan győzelmének önmagán túlmutató jelentősége van: lehetőséget termet a közel-keleti és az észak-afrikai békefolyamatok folytatására. Törökország, Irán és Szaúd-Arábia összefogása, ha a Nyugat nem tudja szétverni, sikerre van ítélve – elhozhatja a rendet és a stabilitást egy olyan régió számára, amely többre érdemes. Bizony, rossz hír ez a globalistáknak.

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét