Dübörög az ellentámadás – Ukrajna közel száz négyzetkilométert szabadított fel – ezzel a címmel közölt egy írást az Index.hu. Mint egy magas rangú ukrán parancsnokra hivatkozva írták, Ukrajna visszaszerezte az ellenőrzést 38 négyzetmérföldnyi terület felett az ellentámadás során. Azt is kifejtették ugyanakkor, hogy a Sky News szerint az ellentámadás megkezdése előtt Oroszország mintegy 40 ezer négyzetmérföldnyi (103 ezer négyzetkilométer) ukrán területet ellenőrzött.

A tényekre következzenek a vélemények:

1, Nem tudom, mennyire lehet dübörgő ellentámadásnak nevezni, ha 40 ezer négyzetmérföldnyi területből az ukránok mindössze 38-at foglaltak el. Ez ugyanis nincs 0,1 százalék.

2, Vegyük azt, hogy igazak a névtelenség homályába burkolózó ukrán parancsnok állításai, és az ellentámadás szűk két hete alatt a Kijevhez hű erők tényleg elfoglaltak csaknem száz négyzetkilométernyi területet. De milyen áron tették? Ha elosztjuk kettővel az orosz hadijelentésekben foglaltakat, az ukránok akkor is legalább több ezer katonát és több száz harci járművet vesztettek. Ez nagyon súlyos ár 38 négyzetmérföldért, körülbelül mindegyikért egy századot adtak.

3, Mi a garancia arra, hogy az oroszok a kérdéses területen vagy máshol nem indítanak egy nagyobb támadást? A Wagner a fáradalmait piheni ki, utána Prigozsin ígéretei szerint augusztusban újra harcra készen lesznek, és úgy hisszük, Mariupol óta a csecsenek sincsenek benne az események sűrűjében. De mi lesz, ha mindketten benne lesznek? Gyanítom, az nem száz négyzetkilométernyi területbe fog fájni az ukránoknak…

+ Végül ne feledjük, hogy a hírek szerint a Nyugat egyre nehézkesebben szállítja a fegyvereket és a lőszert Ukrajnának, az orosz hadigazdaság viszont magasabb fokozatba kapcsolt. Na az tényleg dübörög!

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét