Az európai jobboldalt általában romantikus szálak fűzik a tengerentúli nagy testvérhez, a Republikánus Párthoz, pedig a helyzet az, hogy más hangszeren ugyan, de geopolitikai kérdésekben többnyire ugyanazt a nótát játsszák a GOP képviselői is, mint a demokraták. Íme egy szembetűnő példa:

– Ha Kína továbbra is agresszívan viselkedik, „akkor el fogjuk vágni a legeslegfontosabb kereskedelmi partnerétől, nevezetesen az EU-tól. Európa pusztító szankciókat fog bevezetni” – nyilatkozta a napokban Bill Hagerty, Tennessee állam szenátora.

Egyszerű és határozott kijelentés ez. Minden érintett helye világos a képletben. Kínának le kell mondania a gazdasági növekedésről, a külpolitikai nyitásról, maradjon csak egy zárkózott összeszerelő ország a félperiférián. Miért? Mert Amerika ezt akarja, és ha Pekingnek ez nincs ínyére, Washingtonból le fognak szólni Brüsszelnek, az EU pedig mit sem törődve saját érdekeivel, végre fogja hajtani, amit parancsba kap: lemond a legfontosabb kereskedelmi partneréről, és „pusztító szankciókat fog bevezetni”.

A történet azért súlyos, mert az EU nem csak a felületes szemlélő számára tűnik az USA bábállamának. Brüsszel a legtöbb kérdésben, ha vonakodva is, de magáévá teszi az éppen aktuális amerikai doktrínát. A tagországok vezetőinek többségére ez szintén igaz, jellemzően csak a franciák dacolnak az Egyesült Államokkal. A stratégiai autonómia fontosságára is Emmanuel Macron hívta fel a figyelmet.

Hagerty egy másik interjúban, amit a Fox News-nak adott, arról is beszélt, hogy elégedetlen a Biden -adminisztrációval, mert „nem az erő nyelvén beszél Kínával”. Márpedig szerinte a kínaiak csak az erőből értenek, ezért a szenátusi republikánusok vezető „Ázsia-szakértője” (korábban tokiói nagykövet volt) a Csendes-óceáni térség felfegyverzésével, tulajdonképpen katonai fenyegetéssel gyakorolna nyomást Pekingre.

Tegyük hozzá, a demokraták pontosan ezt csinálják, amikor Japánnak nagy hatótávolságú rakétarendszereket adtak el, Ausztráliának pedig atom-tengeralattjárókat, de tény, hogy a Kínával szomszédos szigetországban állomásozó amerikai katonák számát még nem emelték meg. De ez a lényegen nem változtat. Más hangszerelés, de ugyanaz a nóta.

Előző cikkA jövő, amit megérdemelnek?
Következő cikkA pofátlanságnak nincs határa Ukrajnában

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét