Hétfőn este tizenhatodik mérkőzését játszotta Izrael színeiben Andorra ellen a Ferencvároshoz igazolt palesztin származású Mohammed Abu Fani, aki ezen a nyáron teszi át a székhelyét Haifából Budapestre. A játékos a mérkőzés 75. percében lépett pályára, a muszlim arab családból származó középpályást akkor cseréltek be. Ekkor olyan történt, ami nemhogy foci pályára, de még kocsmába sem való – az esetről a Walla! hírportál számolt be. E szerint amint a Haifában nevelkedett Abu Fani pályára lépett, a keménymag tagjai rögtön kifütyülték, majd a „Halott vagy!” és a „Terrorista, terrorista!” rigmusokat kiabálták neki a meccs alatt. Az izraeli hírportál azt írta, valahányszor az FTC játékosához ért a labda, füttyszó volt hallható a stadionban. Nyilvánvaló, hogy a palesztin labdarúgóba azért szálltak bele az ultrák, mert eligazolt Haifából Magyarországra, és legfőképpen azért, mert muszlim arab családból származik. Vagyis ne szépítsük, ez nagyon tömény rasszizmus.

A lefújást követően Abu Fani könnyek között hagyta el a pályát, az izraeli válogatottból pedig többen felháborodásuknak adtak hangot, és kiálltak játékostársuk mellett. Az izraeli szövetségi kapitány, Alon Hazan és a szövetség elnöke, Sino Zwartz is elfogadhatatlannak tartja, ami történt, utóbbi azt is kijelentette, megvizsgálják, hogy a válogatott ne a jeruzsálemi Teddy Stadionban játssza a meccseit.

Eddig a botrányos eset, és akkor egy percre most képzeljük el, hogy ezek a jelenetek nem Izraelben, hanem Budapesten történnek meg. Mi lenne, ha hazai pályán Magyarország lépne pályára valamelyik válogatott ellen, és amikor az egyik hazai klubcsapatból külföldre, adott esetben mondjuk Belgiumba igazolt roma, szlovák vagy éppen román származású játékosunk csereként beállna, verbálisan nekiesnének a magyar ultrák. Halálosan megfenyegetnék, vagy éppen gyilkosnak, tolvajnak neveznék. (Mindez szerencsére elképzelhetetlen nálunk!) Ha ez megtörténne, vajon mit tenne az UEFA? Mi lenne az ellenőr jegyzetfüzetében? Hány évre zárnák be a tejes Puskás Arénát, és hány százezer, esetleg millió euróra büntetnének meg minket? Na, majd olvassatok utána, hogy ehhez képest milyen „kemény” büntetést szabnak ki Izraelre. Ha megbüntetik őket egyáltalán…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét