A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) vagy hülyékből, vagy orosz kollaboránsokból áll. Legalábbis ez következik Volodimir Zelenszkij mai kijelentéséből, mely szerint bármit láttak is – pontosabban nem láttak – a szervezet szakértői a zaporozsjei atomerőmű átvilágításakor a napokban, tévednek, mert az ukrán titkosszolgálatnak meggyőződése, hogy azt az oroszok már rég bedrótozták, és hamarosan a levegőbe fogják repíteni. A színész-elnök azt mondta: minden készen áll egy reaktorszivárgással járó terrortámadás elkövetéséhez.

A NAÜ vizsgálatának eredménye ezt egyértelműen cáfolja, de Kijevet a tények ritkán szokták megzavarni. Ami viszont riasztó: egy korábbi Bekezdésben már utaltunk rá, a Nova Kahovka-i erőmű elleni ukrán támadások jellemzően akkor történtek, amikor a hadiszerencse elpártolt Zelenszkijéktől, és minden esetben megelőzte egy bejelentés arról, hogy biztosan tudják, az oroszok terrortámadásra készülnek a gát ellen.

Az ukrán ellentámadás jelenleg akadozik, az eddigi mérlegét még a nyugati elemzők is kiábrándítónak tartják, viszont Kijev nem állhat le, mert azzal megingatná a szövetségesei hitét a további támogatások értelmében. Ha viszont bármi történik az atomerőművel, amit korábban több alkalommal szabotáltak az ukrán fegyveres erők (lőtték, levágták a hálózatról stb.), akkor egészen más lesz a helyzet: lehet majd arra hivatkozni, hogy sugárszennyezett területen nem harcolhatnak, és az oroszok kénytelenek lesznek több tíz, de inkább száz kilométerrel hátrébb vonni a csapataikat, anélkül, hogy csatát vesztettek volna.

Egy ilyen akcióval ráadásul új szintre lehet emelni Moszkva megbélyegzését. A nukleáris terrorizmus nagyon súlyos vád, és jó ürügy arra, hogy Volodimir Zelenszkij még több pénzt, fegyvert és immár aktív nyugati beavatkozást követeljen. Reméljük, a színész-elnök által beharangozott támadás soha nem történik meg. Viszont ezek után, ha csak egy égő pattan is el Zaporozsjében, nem lehet kétséges, ki a felelős érte.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét