Az Egyesült Államok sokkal súlyosabb összecsapásokra számított a hétvégi oroszországi fegyveres lázadás kapcsán – adta hírül a CNN, erről itthon az Index.hu számolt be. A hírportál szerint az amerikai hírszerzés azzal számolt, hogy a Wagner-csoport a Moszkvába vezető úton sokkal nagyobb ellenállásba ütközik, mint amibe végül ütközött. – Az biztos, hogy sokkal erőszakosabb és véresebb eseményekre számítottunk – mondta az egyik hírszerző a CNN-nek. Az ellenállás elmaradását úgy értékelték, hogy az orosz hadsereg a vártnál gyengébb volt. Legalább ugyanekkora meglepetést jelentett számukra az, hogy szombat este hirtelen kiegyezett a Kreml Prigozsinékkal.

Az ember nézi az ilyen nyilatkozatokat, és nem érti. Jobban mondva, talán érti, de nem érti meg. Mennyire betegnek, sötét lelkűnek és gonosznak kell lennie annak, aki egy konfliktus kapcsán véresebb eseményekre számít annál, mint, ami megtörténik!? Azt még érteném, hogy a Nyugat, a globalisták, az USA a Putyin-rendszer bukását, a központi hatalom meggyengülését akarja, azt óhajtja, de vérfürdőre számítani több, mint beteg.

Persze mit várunk olyanoktól, akik a háború elején nem kértek semmi mást az ukránoktól, csak annyit, hogy öljenek meg annyi oroszt, amennyit tudnak, ameddig el nem buknak. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Foreign Affairs magazinnak egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „az ukrajnai konfliktus kezdeti napjaiban Kijev nyugati támogatói azt akarták, hogy az ukrán haderő katonai támogatás nélkül is boldoguljon, és „öljön meg annyi oroszt”, amennyit csak tud, mielőtt elismeri a vereséget.” Mint a politikus fogalmazott, az első időszakban hiába kértek stingereket, nem kaptak. Csak annyit mondtak nekik – Reznyikov szerint –, hogy ássanak árkokat, és öljenek minél több orosz embert, amíg vége nem lesz.

Szóval azok, akik a háború elején az oroszok pusztítását kérték, most vérfürdőre számítottak a Wagner felkelésénél. Ennél nincs mocskosabb és betegebb!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét