Mihez kezd a Wagner-csoport Lengyelország és Ukrajna küszöbén? 

„A Wagner-zsoldosok lázadása ugyan egy nap alatt véget ért, a lezárás módja azonban a Kreml gyengeségét jelezte. Árulóknak mondott lázadókat engedtek el büntetlenül, és a tárgyalásban Putyin helyett részt vevő belarusz elnök is sokat nyert azzal, hogy a konfliktus rendezőjeként léphetett fel” – írta kárörvendő cikkében a Telex tegnap este. Ezzel egy időben a kínai Global Times azt írta: a múlt szombati események megmutatták, hogy „nem szabad alábecsülni Putyin képességét az összetett kihívások kezelésére.” És most ki-ki tegye fel magának a kérdést, Oroszország jövője szempontjából vajon melyik vélemény a fajsúlyosabb? 

Ami pedig az elengedett bűnözőket illeti, a belarusz lapok beszámolója szerint Prigozsin és a távozó, körülbelül 8 ezer wagnerita nem fog tétlenkedni. Hamarosan tábort vernek, és a következő feladatuk Minszk 45 ezer fős hadseregének és a 300 ezer főnyi tartalékosának továbbképzése. lesz. 

Ez többek között azt jelenti, hogy a nyugati szakértők által is a világ egyik legveszélyesebb magánhadseregének tartott Wagner-csoport tartósan megtelepszik az orosz agressziótól hisztérikusan rettegő Lengyelország és a balti államok szomszédságában – ha tegyük fel Kirovba költöznek, akkor 170 kilométerre lesznek Kijevtől, vagyis közelebb, mint bármelyik orosz alakulat bármikor az elmúlt egy évben. 

Érdemes megemlíteni továbbá, hogy Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin megállapodása értelmében Belarusz időközben kvázi-atomhatalommá vált. Lukasenka épp kedden utasította a védelmi minisztériumot és a KGB-t a nukleáris fegyverek bevetési algoritmusának kidolgozására. A szombati eseményeket értékelő beszédében pedig a belarusz és az orosz nép, valamint a két ország állami egységét hangsúlyozta az ebből fakadó véd és dacszövetség megbonthatatlanságával együtt. A Telexnek tehát abban igaza van, hogy „a belarusz elnök is sokat nyert”, Ukrajna, Lengyelország és a baltiak viszont csak egy kényelmetlen szomszédot kaptak maguk mellé, aki az „atomernyő” védelmében szinte bármit megtehet, és miért ne tenné, hiszen Prigozsin egy valamit valószínűleg jobban gyűlöl Szergej Sojgunál: a Nyugatot.