Napok óta tartanak az erőszakos tüntetések, zavargások Franciaországban, az összecsapások azt követően kezdődtek, hogy kedden Párizs külvárosában egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves bevándorló gyökerekkel rendelkező fiatalembert, Nahel Merzoukot, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor.
A franciaországi zavargások kedd esti kezdete óta több ezer személyt fogtak el, az emberek ugyanis utcára vonultak tiltakozni, ennek során gyújtogattak, köveket és tűzijátékokat dobáltak a rendőrökre. Marseille-ben és Lyonban fajult el a helyzet leginkább, ahol a rendbontók épületeket és járműveket gyújtottak fel, valamint üzleteket raboltak ki – köztük egy Aldit és több fegyverboltot is – demonstráció címszó alatt. A zavargások részben átterjedtek Belgiumra és Svájcra is.
Eddig a tények, jöhet a véleményünk:
1, Először is megvárnám a rendőri intézkedéssel kapcsolatos vizsgálat hivatalos végeredményét. Nem tudjuk egyelőre, hogy pontosan mi előzte meg a fegyverhasználatot – a hírek szerint Merzouk is erőszakos volt –, és hogyan érte a halálos lövés a 17 éves fiatalembert.
2, Másodszor, a vizsgálat végeredménye még árnyalhatja a képet, de megértem az emberek elkeseredését, haragját. Nem értek egyet vele, de nem csodálom, ha egy ilyen brutálisnak tűnő eset után az emberek dühe a hatóságok ellen fordul. De azt már nem értem, hogy miért kell civil emberek autóját felborogatni és felgyújtani! Miért kell az esettől független intézményekben kárt tenni, és szinte ostrom alá venni egyes épületeket? De legfőképpen az a kérdés, hogy egy tüntetésnek miért velejárója az üzletek kifosztása, kirablása? Nyilván nem az, és ez nem is tiltakozó akció, hanem bűncselekmény. Talán közelebb jutunk az igazsághoz, ha beidézzük egy olyan „tiltakozónak” a nyilatkozatát, aki részt vett az 1991-es, emlékezetes zavargásokban. Ő így emlékezett azokra a napokra: „Opportunizmusból akartunk fosztogatni, hogy pénzt keressünk. Kiraboltuk a Leclerc-t, a Carrington luxusüzletet, a Val Sportot, a Vétimantes-t, egy ékszerüzletet. Farmert, márkás cipőt loptunk. Pénzért portyáztunk”. Ugye értjük?
3, Emlékszünk még George Floydra? Az afroamerikai férfi 2020. május 25-én az Egyesült Államokban, Minneapolisban rendőri intézkedés során vesztette életét. Az ezt követő hetekben a Black Lives Matter mozgalom azok számára is ismertté vált, akik addig nem hallottak róla. Floyd halála után ugyanis a franciaországihoz nagyon hasonló tiltakozási hullám söpört végig az USA-n, és a hatása Európába is elért. Jöttek a szobordöntések, a konföderációs emlékművek, zászlók megrongálása, az utcai zavargások, gyújtogatások. S mi még? Idővel természetesen a fosztogatás. Ekkoriban már egyre kevesebb szó esett George Floydról…
4, A franciaországi eset és azt követő események is azt bizonyítják, hogy nem kellenek harmadik világbeli bevándorlók Magyarországra, és amúgy egyébként általában Európába sem. Elég egy vitatott rendőri intézkedés, és egy fél ország (vagy egy fél kontinens) lángba borul.
+1, Azt tudja valaki, hogy mi köze Belgiumnak és Svájcnak a franciaországi esethez és az ottani zavargásokhoz, és a tiltakozó hullám miért terjedt át más államokra? Mondjuk azon kívül, hogy mindhárom államban óriási bevándorlóközösségek élnek.