A vilniusi NATO-csúcs talán legfontosabb eredménye, hogy a Nyugatnak sikerült egy óriásit lépnie egy globális háború felé. Bár egy önmagát „észak-atlantiként” meghatározó szervezetről beszélünk, a tömb valamiért szükségét érezte, hogy a találkozóra meghívja Dél-Korea, Japán, Ausztrália és Új-Zéland képviselőit is. A tokiói összekötő irodából egyelőre ugyan a francia vétó miatt nem lett semmi, azonban Japánnal már most aláírtak egy kétoldalú katonai megállapodást, amelynek célja, hogy a szigetország hadseregét minden tekintetben NATO-kompatibilissé tegyék. Természetesen a világbéke szavatolása érdekében…
Hasonló egyezmény megkötésére a hírek szerint a többi meghívottal is sor fog kerülni.
Emellett a szövetségesek vezetői elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben elítélték Kínát, többek között azért, mert aktív kül- és gazdaságpolitikát folytat az indo-csendes-óceáni térségben, és ez sérti az öt angolszász ország, az USA, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland érdekeit. Világossá vált tehát, hogy a Nyugat egy „globális NATO”, egy világrendőrség létrehozására törekszik, Oroszország után, illetve mellett pedig Kína a következő célpontja, amit ugyanúgy addig akar szorítani, amíg nem sikerül megroppantani gazdaságilag vagy egy kiprovokált háború által.
Kína ennek fényében éles választ adott, s nem mulasztotta el felhánytorgatni azt sem, hogy az elmúlt harminc évben a nemzetközi rendet és biztonságot egyedül a NATO fenyegette.
„A NATO regionális szervezetnek vallja magát. Akkor miért lépi túl a NATO a szerződésében meghatározott földrajzi hatókörét, tör be az ázsiai csendes-óceáni térségbe, és igyekszik »globális NATO-vá« válni? A NATO azt állítja, hogy védelmi szövetség. Akkor miért ösztönzi a NATO a tagállamokat, hogy növeljék a katonai költségvetést, folytassák a határok átlépését és a mandátum kiterjesztését, és miért szítanak konfrontációt az ázsiai csendes-óceáni térségben? A NATO azt állítja, hogy »megvédi a szabályokon alapuló nemzetközi rendet«, de figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatokat szabályozó alapvető normákat, és beavatkozott más országok belügyeibe. A NATO különböző háborúkban vett részt, és biztonsági kérdésekben rémisztően viselkedett, mintha a világnak több instabilitásra lenne szüksége. A NATO exkluzív blokkokat von össze, és csoportpolitikát szorgalmaz, hogy fokozza az ideológiai és blokk-konfrontációt” – összegezte Peking álláspontját Vang Ven-pin külügyi szóvivő.
Hozzátette: „Kína rendelkezik a legjobb eredményekkel a béke és a biztonság terén. Soha nem támadtunk meg egyetlen országot sem, és nem vettünk részt proxyháborúban. Soha nem folytattunk globális katonai műveleteket, nem fenyegettünk más országokat erőszakkal, nem exportáltunk ideológiát, és nem avatkoztunk be más országok belügyeibe. Nem hozunk létre katonai csoportokat, nem veszünk részt azokban, és ellenezzük az erő alkalmazását vagy az erőszakkal való fenyegetést a nemzetközi kapcsolatokban. Hogyan jelentene egy ilyen Kína »rendszerszintű kihívásokat« a NATO-nak?”
Vang Ven-pin érveivel képtelenség józanul vitába szállni. A kérdésére pedig egyszerű a válasz: Kína azért jelent kihívást a NATO számára, mert útjában áll a Nyugat kizsákmányoló, gyarmatosító ösztönöktől vezérelt tervei megvalósításának.
