Az európai közösség elfogadhatatlannak tartja, hogy Moszkva 80 százalékos vámot vetett ki a faexportjára. Ráadásul az így eladott áru is mindössze két ellenőrzőponton léphetnek ki az országból Nyugat felé. Brüsszel szerint ez bizonytalanságot szül a világpiacon, és károkat okoz az európai fafeldolgozó iparnak – írja az infobrics a Pravda alapján. A cikk szerint az EU igyekezett alternatív forrásokat találni, de minden próbálkozás hiábavaló volt, ezért most bepanaszolták az oroszokat a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO). A brüsszeli bürokraták úgy vélik ugyanis, hogy Moszkva tisztességtelenül járt el velük szemben, amikor szankcióval válaszolt a szankciókra.

Érdemes hozzátenni, az unió korábban az orosz faipari termékeket, amelyek konkuráltak az európaiakkal, kitiltotta a piacáról a háború miatt, a nyersanyagokat azonban, amelyekre szüksége van, nem. Moszkva erre mondta azt, hogy akkor legyen ez egy mindent vagy semmit játék, és beintett a Nyugatnak, a termékeit és a kitermelt fa legnagyobb részét pedig eladta Indiának és Kínának.

A történetben az az igazán bicskanyitogató, hogy Brüsszel felháborodása valószínűleg nem színlelt, hanem nagyon is mélyről jövő, őszinte harag, amit az a fajta gyarmati logika táplál, mely szerint a világ értük van, az egyenlőség pedig azt jelenti: ők egyenlően vehetnek bárkinek a javaiból, akár viszonzás nélkül is. Nyilván tovább erősíti az európéerek frusztrációját, hogy a napokban Kína ugyancsak beintett nekik. Brüsszelben addig szónokoltak Peking megrendszabályozásáról, exportkorlátozások bevezetéséről és szankciókról, míg az ázsiai ország végül azt mondta: rendben, ti nem akartok gépeket adni nekünk a chipgyártáshoz, akkor mi nem adunk nektek ritkaföldfémeket. Kína tisztában van vele, hogy a technológiai hátrányát egy-két éven belül le fogja tudni dolgozni, az unió viszont a semmiből nem tud nélkülözhetetlen alapanyagokat bányászni.

Na, pont ezért kéne kicsit visszavennie az arcából a Nyugatnak, és elfogadnia, hogy a neokolonializmus ideje leáldozóban van. Mert előbb fog belerokkanni a saját szankcióiba, mint Oroszország vagy Kína.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét